Belefeledkezés, merülés, kiemelkedés / bepillantás a Tánceánia Együttes őszi munkafolyamatába

Ebben a másfél órában a Tánceánia Együttes próbáinak szokásos felépítését követhetjük végig: verbális bejelentkező nyitó körrel indítunk, ezt követően először magunkra hangolódunk, majd a társakra és a térre. Figyelmünket a nyitókörben elhangzottak vezethetik. A hangolódás egy közös táncba visz minket, majd ahogy az idő engedi, kiemelt térben több rövidebb improvizációt alkotunk, megadott figyelmi fókusszal, struktúrával. A foglalkozást rövid visszajelző kör zárja. Szakembereket, érdeklődőket és mozgássérült embereket várunk a táncművészet és terápia határmezsgyéjén.

A műhelyt vezeti: Gál Eszter, segítő táncos/asszisztens: Farkas Dorka, Kálmán Ferenc

Max. létszám: 13

IMG_6182


Az oldal a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.