Kik vagyunk?

A  Tánc Mindenkié  – Az előadóművészet lelki akadálymentesítése

Missziónk: „Közös ALKOTÓI TÉR létrehozása – a TÁNC és a terápia eszközeivel – ÉRTÉKEINK és sérüléseink mentén – az ELFOGADÓBB társadalomért.”

Az Artman Egyesület  művészeti, terápiás és oktatási programokon keresztül sérült és ép emberek számára nyitja meg a fejlődés, önismeret és tánc lehetőségét.

Kövess minket Facebook-on és Instagram-on is!

Húszéves munkásságunk elismeréseként 2018-ban Lábán Rudolf Különdíjban részesültünk, 2019-ben a Fidelio Kult50 válogatásába kerültünk be az “Ügy” kategóriában. Rendszeres állami támogatással nem rendelkező, közhasznú egyesület vagyunk; az egyetlen  olyan alkotó közösség hazánkban, ahol sérült és ép előadók partnerekként hoznak létre kortárs táncszínházi előadásokat. 

15 fős a rendes tagságunk; főként előadóművészek, fogyatékos előadóművészek, mozgásos csoportvezetők és terapeuták. Európában egyedülálló módon tudjuk a színpadi alkotó munkába bevonni a legsúlyosabban érintett sérült csoportokat is. Dolgoztunk látássérült, autizmussal élő, értelmi akadályozott személyekkel: vegyes csoportban, hiszen módszerünk alapja az inklúzió. Hisszük, hogy a befogadóbb társadalommá váláshoz „AKADÁLYMENTESÍTÉSRE A LELKEKBEN IS SZÜKSÉG VAN”. Hosszú távú célkitűzésünk a társadalmi egyenlőtlenség és a fogyatékos emberekkel kapcsolatos közgondolkodás megváltoztatása az előadóművészeten keresztül.

Innovatív módszerekkel, határterületeken tevékenykedünk, ugyanakkor szeretnénk munkánkat   láthatóbbá és fenntarthatóvá tenni: a mi szakértelmünkkel és támogatóinkkal közösen.

Díjak, jelölések
2019
  • Fidelio Kult50

2018

  • Highlights of Hungary jelölés
  • Lábán Rudolf különdíj

Az oldal a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.