Petri Gábor

Petri Gábor

Petri_horany

Artman Egyesület alapító tag; magyar szakos bölcsész, fogyatékosságügyi szakember, 2015 ősztől a University of Kent PhD-hallgatója. 1999-2002. között a személyi asszisztensként dolgozott súlyosan, halmozottan fogyatékos emberekkel – így ismerkedett meg a Tánceánia együttes munkájával. Azóta sokféle feladatot ellátott: volt fogyatékosügyekért felelős minisztériumi tisztviselő, külső munkatárs fogyatékos emberek szervezeteinél, autizmussal kapcsolatos könyv fordítója, és országos civil szervezet vezetője is. Több évig egy pszichiátriai érdekvédelmi szervezet jogvédő munkatársaként dolgozott Brüsszelben.
“Hiszem, hogy a fogyatékosság több, mint aminek a pszichológia, a pedagógia vagy sok más tudomány könyvek seregében elmondja — az a tánc- és a mozgásművészeti munka, amit az ArtMan tagjai végeznek, képes mindezt új kontextusba helyezni, korábbi állításokat kiegészíteni és megkérdőjelezni.”

Az oldal a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.