Megmérettetett

[Bóta Ildikó, 2015]
 

Köszönöm súlyosan-halmozottan, főleg beszéd és mozgáskivitelezésükben érintett munkatársaimnak, Eötvös Juditnak, Bruckner Csabának, Eszes Dávidnak, Potoczky Gábornak, Tóth Károlynak, és vak kollégámnak, Barkó Tamásnak a következőket:

2008 szeptembere óta tizenöt szemeszteren át partnereim voltak közel háromszáz ELTE-s egyetemista, főleg, de nem csak gyógypedagógus hallgató bevezetésébe a fogyatékos emberekre adaptált mozgás-és táncterápiába.

A Tánceánia Művészetterápiás Táncegyüttes érintett tagjainak jelenléte tette lehetővé, hogy a Semmit róluk, nélkülük!elvének megfelelően a modellezhetetlen élethelyzeteket teljes realitásukban tapasztalhassák a kötelezően választható blokkszeminárium résztvevői.
 

Munkánk alapját a Tánceánia Együttesben, és a megelőző műhelymunkában tizenhét év alatt kidolgozott adaptált módszer adta, melyet az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület gondozásában értelmileg akadályozott, autizmussal élő, látás és hallássérült embereket összefogó csoportokban, illetve néhány pszichiátriai fogyaték esetében is használunk. A szemléletmód minden fontos momentumát megpróbáltuk megízleltetni, hisz a felsőoktatási intézménykeret valódi terápiás munkára nem adott módot. A testtudati módszerek, kapcsolati munka és a térrel való munka, érintés, improvizáció, szomatikus és mozgásfejlődési iskolák, önismeret, pszichodinamika, egyéni és csoportmunka, kreativitás-alkotás, színpadi előadás jelentőségét a fogyatékosság szempontjából érintettük, és a hallgatóknak a pályaalkalmasságot, affinitást ajánlottuk fő fókusznak a néhány alkalom alatt, hisz itt még a szakmai felelősség súlya nélkül dolgozhatnak magukon.

Mint oktatói csapat, csiszolódtunk, fejlődtünk a nyolc tanév alatt: az utóbbi két évben már érintett kollégáim voltak a témafelvetők, témaadók, az ő tapasztalataik alapján alakítottuk a gyakorlatokat, dolgoztuk ki az órák menetét, ők vezették az órákat, én csak asszisztáltam nekik, kipótolva a fogyatékok miatt elveszett képességeket. Igazi meglepetések értek minket, elementáris felfedezéseket tettünk, hogy egymás kiegészítésével milyen tartalékok kerülhetnek elő, képesség és készség terén.

A hallgatók írásos visszajelzései, valamint néhány szakdolgozat is arról tanúskodik, hogy fontos, hiánypótló munkát végeztünk. A kurzus népszerű volt, a hallgatók egymásnak adták az információt, nehéz volt bejutni, nem csak azért, mert egyidejűleg kis létszámokkal tudtunk dolgozni. Mindig tele voltunk.

Mi is szerettük, örömünket leltük a munkában, sokat adtunk bele, nagyrészt karítatív alapon: külön köszönet jár az érintett kollégák családjainak és a Csömöri Intézménynek, valamint a MEREK-nek, hogy lehetővé tették a folyamatos jelenlétet: a tizenöt szemeszter alatt egyetlen óra sem maradt el!

Mindent beleadtunk, és még többet kaptunk: a valós kapcsolódás lehetőségét, hogy érdemben jelen lehettünk egy olyan közegben, amely elvileg a fogyatékos emberekről szól, hogy kíváncsiak voltak ránk, észrevettek, vették a bátorságot, és a fáradtságot, hogy ránk nézzenek, és felvállalják a szembesülés terhét, mert mindezt is jelentette a sajátélmény fókuszú megmerítkezés, hisz gyakorlati tárgy voltunk.

Hitelessé tett minket, hitelesítette az erőfeszítéseinket, a közös munkánkat megmérte. Nem találtattunk könnyűnek.

o O o

Szaffner Gyula filmje Bóta Ildikó munkájáról a Mandala c. előadáson és próbafolyamaton keresztül (2015):


Az oldal a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.