Vélemény

“A teremben kellemesen meleg volt és lágy hangszeres zene szólt. Először csak kecsesen mozgó végtagokat vettem észre, majd lágyan hullámzó testeket, végül az élmény intenzitásában feloldódó kipirult arcokat. A tánctérben együtt mozgó párok közötti harmónia és intimitás zavarba ejtett és elvarázsolt. Csak másodjára vettem észre, hogy a párok egyik tagja fogyatékossággal élő.” [Horváth Irma – Impressziók az Artman Napról]

x X x

“… az Artmanosok hogyan tettek otthonossá 20 perc alatt egy sivatagsivár termet és egy vadidegenekből álló társaságot saját magukból építkezve. Köszönet nekik!” [módszertani bemutató résztvevője – Tempus Közalapítvány Erasmus+ rendezvényén]

x X x

Tánc és esztétika…
… egész életem a tánc lett volna. Piciny gyerekkoromban, mikor még a gyermekbénulás “szárnyam” nem szegte, amint meghallottam a zenét, már alig egy évesen is csippentettem a szoknyám… és táncoltam. A tánc, a ritmus az ereimben benne ragadt, akkor is, ha soha, állva, nem táncoltam.
Mert hittem, hogy a tánc egyik lényeges eleme az esztétika. És valóban. Ebben nem is tévedtem.
Csak van esztétika és esztétika.
Ezt tanultam meg csütörtökön a színfalak mögött elbújva, két csodálatos embert látva: Agi Gyulavari és Karcsi Tóth az Artman Egyesülettől valami elképzelhetetlenül szépet mutattak meg nekem…
Az esztétika kvintesszenciáját….
[Pazzagli Ágnes Rita szavait olvasd tovább Facebook-on]

x X x

“Hi, my Name is Nicola and I am a friend of Andor, who composed part of the music for your theatre play Paramorfozis. I came to see it and was very moved by it. I am a German Master Student of the Documentary Directing Course at SFZE and currently researching for my semester film topic. Especially, the very first part of the play touched me a lot. You expressed a beautiful aesthetics resembling a relationship, that came across as very fasctinating.” [Nicola]

x X x

“A Trafóban 2015 márciusában látott program mélyen megdöbbentett. Pedig nem ez volt az első alkalom, hogy a Tánceánia előadását láttam. Azonban most először támadt az a benyomásom, hogy dramaturgiailag tökéletesen felépített darabokat adnak elő, történetek zajlanak a szemünk előtt, a szereplők egyenrangú résztvevők, akik teljes egymásra utaltsággal mozognak. Néha abban sem voltam biztos , hogy a táncosok és a támogatásra szorulók között valóban különbség van: annyira összhangban voltak egymással. Felemelő és megrendítő volt, egyben felszabadító is. Miközben az eszemmel tudom, hogy nincs gyógyulás ebből az állapotból, a katarzis abból fakadt, hogy ezt nem éreztem mégsem véglegesnek. Mindvégig az foglalkoztatott, hogy milyen úton jutottak el az előadók ehhez a harmóniához és mi történik velük ezután. Bevallom, hogy magamról is új dolgokat tudtam meg. Köszönöm.” [Ránki Juli]

 x X x

“Felemelő élmény volt az előadásotok, az elején egy darabig levegőt is elfelejtettem venni. Nagyon tetszik, ahogyan a sérült emberek lehetőséget kapnak általatok önmaguk megélésére és kifejezésére, meg hát ebben még számos egyéb jó is van, lélekgyógyítás, önismeret, önelfogadás.” [Singer Magdolna]

 x X x

“Kedves Ildikó! Én is külön szerettem volna írni a Mandaláról, mert szerda óta motoszkál bennem egy különös, gyakran fájdalmas érzés… Az előadás csodálatos volt!, mindenkinek köszönet érte!! De engem annyira megrendített, a humoros mozzanatok ellenére is oly mértékben elérzékenyített, hogy gyakran kipotyognak a könnyeim, ha erre az estére gondolok (lehet, hogy ebben a személyes veszteségemnek is szerepe van…). Csak csodálni tudom a közreműködők, a Te és az alkotótársaid nagyfokú empátiáját, szeretetét, amivel közelítetek egymás felé, az egészségesek és fogyatékosok egyaránt. […] Vélelmezem, hogy szerencsés esetben e módszereket minden esetben felülírja az elfogadó szeretet, amit itt maximálisan érezhettünk. Megjegyzem, én láttam tavaly is ezt a csoportot, de akkor kicsit távolabb éreztem magamhoz az Ő alkotásukat, holott emlékszem, milyen odaadóan “táncoltak” valamennyien, ám nem érintett meg ennyire, mint ez az idei koreográfia. Ez igazi össztánc volt, az épségre, ill. fogyatékosságra tekintet nélkül… […] Köszönöm Neked ezt a szép estét, és kérlek, tolmácsold a köszönetemet valamennyi alkotótársadnak!” [P. Magdi]

 x X x

“Sziasztok! Nagyon- nagyon lenyűgöző volt ,amit szerdán eltáncoltatok, összehoztatok. Irtó büszke vagyok Rátok. Jó, hogy egy kicsit én is Hozzátok tartozom.” [Zsuzsa, autista csoportban volt segítő, szocioterapeuta]

 x X x

“Vastaps, több mint teltház, sok ember vegyes körökből, és nagyon jó visszajelzések. […] az Artman véglegesen bebizonyította, hogy simán megállja a helyét a Trafó színpadán.” [Ági – ParaDOGMA est kapcsán, 2014]

 x X x

Lélektánc (2008), nézői levél:

“Kedves Yvette!

Felkészületlenül mentem el, nem tudtam mi vár rám.
Az első színpadképtől megíjedtem, ez konfrontáló lesz, hogyan fogok ezzel a témával megbírkózni.
Féltem, hogy sajnálatot kell majd éreznem. Nem kellett.
Aztán küszködtem a könnyeimmel a kerekesszékes pár táncától kezdve folyamatosan. A felemelő érzés miatt.
A lépcsőn ültem és nem tudtam felállni, elindulni, igazából tapsolni sem, valahogy nem éreztem odaillőnek. Akkorra már elő kellett vennem a zsebkendőt.
Nemrég értem haza. Alig tudok visszazökkenni, olyan hatás ért. De nem is akarok kikerülni a hatás alól. Vannak olyan előadások, amelyek a bőr alá hatolnak, beivódnak és így velem maradnak. Ez a ma esti ilyen volt.

Lenyűgöz az érzékenységed, ahogyan ehhez a témához nyúltál és feldolgoztad. Színészek nélkül. Talán ezért olyan konfrontáló, a valódisága. És az is a magad valódisága volt, ahogyan a kezdés előtti percben megfogtad a helyet kereső édesanyám karját, (egy betegség miatt kicsit bizonytalan a mozgása) és egy üres székre ültetted. Ezzel összeállt bennem a kép, még inkább megértettem, honnan fakad és miért érintett meg ennyire mélyen az, ahogyan ezt a témát megmutattad ott a színpadon.

Köszönöm, Kardos Edit, 43 éves, pszichológus”


Az oldal a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.