Kopeczny Kata az Artman Egyesület Művészeti Tanácsának tagja, az ArtMenők Művészeti Program kidolgozója és vezetője, Harangozó Gyula Díjas táncművész, testtudati mozgáscsoport vezető. 2012 óta tagja az egyesületnek. 2009-től, az aktív táncművész pályafutása befejezése után fordult érdeklődése a tánc és mozgás olyan formái felé, ami mind az egyén, mind a közösség számára fizikai, valamint mentálhigiénés kimeneti pontokat biztosíthat a feszített tempójú mindennapokból. Így került kapcsolatba az ArtMan Egyesülettel, ahol elvégezte a 250 órás Hátrányos helyzetű személyek mozgásművészeti és testtudat alapú rekreációját elősegítő csoportvezetői képzést. 2010-13-között a Megálló Csoport Alapítványban vezette a mozgásos önismereti csoportot fiatal függőknek. Több alkalommal vett részt asszisztensként, bentlakásos drog és alkohol függőséget kezelő rehabilitációs intézményekben vezetett színházterápiás csoportokban. Dolgozott látássérült – vakoknak vezetett csoporttal mint csoportvezető, részt vett a Táncienia Együttes és az ÉNO csoportban mint segítő táncos, valamint erősítette a színpadra kerülő alkotásokat, mint táncművész. Az egyesületi munkája mellett, jelenleg az NKA Imre Zoltán Programjának szakmai koordinátora.