Barkó Tamás az egyesület egyetlen született vak tagja, aki 2003 óta aktív résztvevője a Tánceánia együttesben folyó munkának. 2024-től az egyesület elnökségi tagja Farkas Dorka és Gál Eszter mellett. Jelenlegi pályafutását is a művészet és a társadalmi érzékenyítés határterületei inspirálják.
Korábban részt vett a Bozsik Yvette Társulattal és a Gördülő Táncegyüttessel közös „Lélektánc” című koprodukcióban, valamint participatív tanárként a Bóta Ildikó által vezetett „Bevezetés a táncterápiába” c. kurzuson
A Kanthari India (Kerala) szociális vállalkozói programjában való részvétele során az egyesület első külföldi támogatását is megszerezte, ezzel megnyitotta az utat a nemzetközi lehetőségek felé.
A mai napig is aktív kapcsolatot ápol az osztrák MAD – Verein zur Förderung von Mixed-Abled Dance & Performance testvérszervezettel, akikkel közösen valósította meg a „NemÁrt! One Day, FUNDAY” című egész napos iskolai érzékenyítő Erasmus + projektet.
Tamás ma is a Jattle, Bam + Poetry estek egyik gyakori résztvevője, ahol a tánc, a költészet és a zene határainak elmosásával az alkotók új formákat keresnek a mozgásban és az önkifejezésben.