SPARKS

Somatic Practices, Art and Creativity  (SPARKS) néven, az Európai Unió Grundtvig programjának támogatásával megvalósuló nemzetközi együtműködés keretében, az ArtMan Egyesület részt vesz egy két éves módszertani kutatásban (2013-2015), amely során a testtudati (szomatikus) technikák, kiemelten a Body-Mind Centering (BMC®) alkalmazhatóságát kutatjuk speciális nevelési igényű gyerekek és felnőttek fejlesztésében, valamint művészeti alkotófolyamatokban.

Leo-2

A projekt megvalósulásának lépéseiről, valamint eredményeiről a projekt blogoldalán bővebben olvashatsz.

A hivatalos, nemzetközi projekt honlap itt érhető el.

Hazai koordinátor: Tempus Közalapítvány

 

. . . .

[Korábbi módszerfejlesztési folyamatok és eredmények: feltöltés alatt]

További tevékenységeink

Érzékenyítés

Célzott vagy éppen burkolt érzékenyítés egy-egy workshop vagy éppen vállalati tréning keretében.

Inkluzív jam

Az első olyan jam sorozat Magyarországon, ahol fogyatékos és ép emberek közösen táncolhatnak, zenélhetnek.

Vállalati tréning

A piaci szférában jellemző munkahelyi stressz csökkentése a munkáltató és a munkavállaló érdekeit is szolgálja.

Oktatás

Az Egyesület által kidolgozott mozgásos és művészeti módszer alapjait ismerhették meg a hallgatók

DOOL

Ez a projekt egy iskolai érzékenyítő program, melyben fogyatékkal élő személy kerül a központba.

Megszakítás