Munkamódszerek

A Tánceánia az un. analitikusan orientált mozgás- és táncterápia, és az előadó-művészet legprogresszívebb, kortárs irányzatainak gyakorlatait (táncművészet legújabb ágainak mély testtudati munkáját, a színházi- és mozgás improvizációt), valamint Magyarországon eddig ismeretlen mozgásfejlődési és mozgás újranevelési iskolák tapasztalatait adaptálja fogyatékos gyerekek és fiatal felnőttek számára. A súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek mozgásfejlesztésében eddig hagyományosan a gyógytorna, a Pető-féle konduktív pedagógia és a Dévény-féle speciális manuál terápia eszköztára nevezhető elterjedtnek.

Az eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy a komplex mozgás- és táncterápia – más terápiák mellett, azokat kiegészítve – számos területen és olyan látványos mértékben képes fejleszteni a fogyatékos személyek különböző képességeit, melyet a korábban alkalmazott hagyományos terápiák önmagukban nem voltak képesek elérni: pl. erősödött testtudatuk, mozgásbeli kreativitásuk, egyensúlyérzékük. Továbbá a sérülteknek javult saját testük elfogadása, mely által megnőtt az interperszonális kontaktusokban való aktivitásuk, s így öntudatosabbak, magabiztosabbak és kezdeményezőbbek lettek testük mindennapi használata során. Több esetben a verbális képességek is feltűnő fejlődést mutattak.

Testtudati munkák, BMC és SRT

Kulcsszavak, irányelvek:

• Testi tapasztalások percepciója
• Sajátos tudati-figyelmi állapotok megtapasztalása, jobb agyféltekei dominancia
• Testi érzetek tudatosítása az adott sérülések mentén, azokra való reflexió
• Érzelmi elérhetőség megsegítése az érzelmek megfigyelése és tudatosítása által
• Képi gondolkozás aktiválása, vizualizációs technikák
• Önészlelés érzékszervi és mozgásos aktivitás során

Mikor elkezdünk egy belső testtudati munkát – pl. Body Mind Centering (BMC), release (ellazulás, SRT) – akkor egy új világ nyílik meg előttünk. Rájövünk mennyi elzárkózás és feszültség gyülemlett össze bennünk. “Minden probléma amivel szembekerülünk, legyen az fizikális, mentális vagy lelki, izomfeszültségben jelenik meg”. – mondta F. M. Alexander. Egy ilyen belső munka gyakorlása során közvetlen kapcsolat alakul ki testünkkel és lassan megtanuljuk észrevenni jelzéseit.

A BMC azaz Body Mind Centering (test-tudat összpontosítás) ismert módszer ép testű és sérült táncosok, valamint tanárok körében. Bonnie B. Cohen, a BMC iskola megteremtője, aki a hatvanas évek végétől már sérült táncosokkal is dolgozott így ír róla: „A BMC nem más, mint egy képzeletbeli utazás az állandóan változó élő testben. A felfedező a tudat – gondolataink, érzéseink, energiánk, lelkünk és szellemünk összessége. Az utazás során megértjük, hogyan jut tudatunk kifejezésre mozdulatainkban. A test minden egyes apró szövetét megvizsgáljuk. Megnézzük, hogyan járul hozzá mozgásunk fejlődéséhez, és milyen szerepet játszik tudatunk kifejeződésének folyamatában.”

Míg a BMC inkább gyógyító jellegéről ismert, addig a Skinner Releasing Technique (SRT) kifejezetten egy tánc tréning, amely újszerűen közelíti meg a táncot. A technika alapjait Joan Skinner dolgozta ki a 60-as években. Skinner táncos volt, koreográfus és tanár. Egy sajnálatos csigolyasérülés miatt elkezdett Alexander órákat venni, melynek hatására izületeiben egy számára új szabadságot fedezett fel és rengeteg újszerű lehetőséget vett észre az egyensúly és a helyes testtartás kialakítására, izomzatának helyi ellazulásával. A tanítási tapasztalataiból, majd háromévi gondolkodó, analizáló munkából lassan kialakította saját technikáját. Ezek könnyítenek a test feszültségén és egy mélyebb test-tudati állapotba juttatnak el.

Az SRT tartalmaz még úgynevezett mozgás tanulmányi gyakorlatokat és partner grafikákat. Mindezek együtt szabadítják fel a test belső energiáinak áramlását és megtanítanak egy állandó folyamatban lévő, nem pedig egy rögzített helyes testtartásra. Teret engednek arra, hogy a test a benne rejlő természetes törvényeknek megfelelően mozduljon.

Az SRT által a sérültek testét, szervezetét sem a test-tudat kettősségeként látjuk, hanem az energiák sajátos, mindig egyedien alakuló dinamikus hálózataként. Ez a szemléletmód jelentős segítséget nyújt abban, hogy ne mi akarjunk a sérüléseken változtatni, hanem épp ellenkezőleg: az adott sérülések mentén, azok által inspirálva születhessenek meg új mozdulatok és kapcsolódások.

A testtudati munkák során – az egyéni ráhangolódások után – minden esetben használunk érintést. A felfedezés alapját, hogy mi kik vagyunk és ki a másik az érintés és a közös mozgás megtapasztalása adja. Az érzékelés nem egy passzív folyamat, még akkor sem, ha a bejövő információk fogadásával alakul ki. Mint a fogad szó is jól utal rá: az érzékelő egyszerre fog ésad, hiszen a mozgató rendszer nem csak közvetlenül az ingerre válaszol. A tapasztalást maga az érzékelő és a mozgató folyamatok kölcsönhatása adja. Ezért a mozgásterápiában az érintés olyan, mint egy párbeszéd. Egyre mélyebbre hatol, egyre több kaput nyit meg testünk belsejében. Az érintő megtanulja irányítani a figyelmét és érezni a változásokat, a befogadó pedig a társ irányított figyelme által a saját testében létrejövő mozdulatokra, folyamatokra, változásokra figyel.

Partner munkák és kontakt improvizáció

Kulcsszavak, irányelvek:

• Kölcsönösség és elismertség élménye a társakkal való kapcsolódás során
• Eddig elzárt tapasztalások, érzelmek megjelenítése
• Sérülések és az ép területek mentén történő kapcsolódások
• A közös élmény érzelmi biztonsága sérült-sérült, sérült-éptestű táncos között
• Kapcsolati dinamikák tudatosítása, korrekciója és kirajzolása idői síkon
• Áttételi viszonyok formálása, kapcsolati témák korrekciója

A Tánceániában néhány sérülttel annyira kevés kifejező eszköz áll rendelkezésünkre – ha partnerviszonyban szeretnénk maradni, s nem helyettük kommunikálni -, hogy nekünk, éptestű táncosoknak nagy szükségünk van az intuitív képességünkre, valamint a testben való eszköztelen, de összpontosított jelenlétre. A partner munkában általunk előszeretettel alkalmazott kontakt improvizáció gazdag lehetőséget kínál minderre.

A kontakt improvizáció egy olyan aktív megnyitó folyamat, melyet nevezhetünk az érintés táncának is. A kontakt improvizáció nevet Steve Paxton 1972-ben adta ennek a táncformának. Mikor kontaktot táncolunk, valójában nehéz nem nyitottnak lenni, mert a figyelem irányulása mindig változik. Egyik pillanatban a súlyra kell figyelni, aztán a térre, majd az érintkezés változó pontjaira, s az ezekre nehezedő nyomásra. Aztán figyelmünket átvisszük saját mozdulatainkra, de ezzel együtt a partner mozgására is, majd a támasz adására és a megtámasztásra.

Mindig újabb és újabb információkat érdemes befogadni, új lehetőségeket felfedezni, kinyílni az azonnali történésekre és táncolni. Érintesz és érintenek, fejjel, lábbal, háttal, a test bármely, néha egész felületével. A kontaktban a testek érintkezési pontjai folyton vándorolnak és rajtuk keresztül történik a nagyon érzékeny és kifinomult kommunikáció. „Az érintés fizikális párbeszéddé alakul, amelyben mindkét résztvevő egyenlő, nincs vezető és követő, amely nem annyira demokrácia, mint inkább túlélési technika” – vallja Steve Paxton.

A tánc során a mozgást belülről érzékeljük, és a mozdulat külső formája csak másodlagos szempont. Az egyik legfontosabb, amire a kontakt improvizáció megtanít, hogy tudjunk súlyunkkal bánni (a súlyt átadni és átvenni) és használjuk bátran a gravitációt. Ezért kontakt improvizációval – az érintések fontossága mellett – azért is foglalkozunk a TánceániaEgyüttesében, hogy a talaj ne távoli, elérhetetlennek tűnő ellensége, hanem megbízható társa lehessen a sérülteknek is.

Mikor a mozgástapasztalás beépül a tanulási folyamatba, akkor nyitottá válunk és kialakul egy más szemlélet, amely befolyásolja az alkotó folyamatot és hatással lesz a kapcsolati dinamikák alakulása során a tánc esztétikájára is. A kontakt tánc elemeket eszközként használjuk, hogy a test minél teljesebb és finomabb hangszerré válhasson.

Alkotás a kiemelt térben

Kulcsszavak, irányelvek:

• A személyiség nem verbális élménytartományának tapasztalati megosztása
• A sérültek jelenlétével kiemelt tér
• A pszichoterápiás munka megjelenítése – a narratíva lemozgása, eltáncolása
• Belső viszonyok tisztázása és térbe helyezésük
• A tér megtartása a csoport figyelmével: a közös alkotás élménye

Az alkotás, mint a művészetterápiás folyamat szerves része a kezdetektől fogva jelen van a csoport folyamatában. Folyamatosan alakul, fejlődik, formálódik, s a terápiás folyamat előrehaladtával egyre erőteljesebben láthatóvá válik.

Minden csoportülésünk verbális megbeszéléssel kezdődik és zárul. Ezek célja az aktuális ügyintézések mellett a mozgásos élmények felidézése, visszajelzések adása és fogadása, a hitelesítés és korrekció. Továbbá a mozgásban megvalósuló áttételi és viszontáttételi dinamikák felszínre kerülése, tisztázása, személyes narratívák és csoporttörténetek megfogalmazása.

A kiemelt térben való mozgás – különösen akkor, amikor a csoport egy része kívülről figyeli a csapat másik részének együttmozgását –segít a kapcsolati dinamikák megjelenítésében, s az ezekre történő külső szempontból való rálátásban. A különböző perspektívákból érthetőbbé válnak kapcsolati változásaink egymással, és kívülről nézve néha még szembetűnőbbé válnaksebezhetőségeink. Különösen igaz ez akkor, mikor régi, megszokott struktúráink egymással már kiüresedtek, s nem találjuk még az új lehetőségeket, kapcsolódási területeket. A térrel való munka ezt az átmeneti állapotot tudja megtámogatni. Ilyenkor a figyelem szelíden áttevődik a testi kontaktusról a térben való helyzetünkre, beleengedve magunkat nyitott terekbe, a csendbe, s biztosnak tűnő sémák és kapaszkodók nélküli ürességbe.

Ezekben a pillanatokban élhető meg sebezhetőségünk, kiszolgáltatottságunk, törékeny létünk. S noha az európai kultúrában a sebezhetőséget általában gyengeségként értelmezik, a művészetterápiás folyamatban eljutni erre a „senki földjére” lehetőségeket rejt magában. Lehetőséget sérülékenységeink őszinte feltárására, szokások és maszkok elengedésére, önmagunk újradefiniálására, s ez által váratlanul új, ismeretlen erők felfedezésére.

A Tánceánia Együttesben a sérülés-sérülékenység különösen szembetűnő, kézzel is tapintható valóságként van jelen. Ebben az állapotban együtt lenni pedig nehéz, embert próbáló feladat. Ehhez nekünk, ép testű táncosoknak is szükségszerűen találkoznunk kell saját kiszolgáltatottságunkkal és sérülékenységünkkel. Mégis, ezek az együtt-létek mindannyiunk számára egyfajta megengedést nyújtanak. Engedélyt állapotaink elfogadására, önmagunk teljességként való megélésére. A határok átlépése, azaz a valódi sebezhetőség megtapasztalása nélkül nem is jöhet létre igazi belső erő.

Akkor válik erőssé egy táncos jelenléte, ha minden mozdulatában benne van, szinte egybe olvad vele; ha minden rezdülésében a teljes ember jelenik meg – ha engedi, hogy lássák. Ha teret ad a nézőnek, hogy megértse a test szellemét. E teljességre törekvő tanulás során válik a táncos képessé, hogy mozgásával a nézőt is “megmozdítsa”.

Művészeti munkák, fellépések

A komplex mozgás- és táncterápiás munka eredményeként a Tánceánia az elmúlt 5 évben több mint 40 előadást tartott országszerte, fogyatékosságügyi alkalmakon (rehabilitációs konferenciák, találkozók, speciális fesztiválok) ugyanúgy, mint országos fesztiválokon, rendezvényeken (Sziget fesztivál, POSZT – Pécsi Országos Színházi Találkozó) és hagyományos színházakban (Trafó, MU Színház, Millenáris, IBS). A csoport munkájára a kortárs táncművészet és színházművészet is felfigyelt, több kritika jelent meg magazinokban, folyóiratokban; a csoport tagjai részt vettek Bozsik Yvette 2004-es Táncterápia című előadásában is, mely a művésznő Kossuth Díjra való felterjesztésében is említést nyert.

A jelenlegi magyar kortárs színház- és táncművészetben nincs a Tánceánia társulatán kívül olyan művészi csoport, amely a táncterápia és a kortárs táncművészet eszköztárát felhasználva szerepeltetne együtt neves kortárs táncművészeket és súlyosan fogyatékos embereket. A színházakban és alternatív színpadokon – a Baltazár Színház kivételével – előadókként jóformán egyáltalán nem jelennek meg fogyatékos emberek, a kortárs táncművészetben pedig jelenleg egyedülálló a Tánceánia társulata által képviselt vonal. Eddig művészeti munkánk pozitív kritikai visszhangja is biztosíték arra, hogy munkánk eredményeként egy, a színházi, táncszínházi életben markánsan jelenlévő társulat erősödhet meg, és teheti „integrálttá” a budapesti és vidéki színházi életet.

Sáfrány Kinga, Budapest, 2007. január 26.