Kulcsszavak:
szomatikus szemlélet, fejlődéstan, eltérő fejlődésmenet, korai fejlesztés, testtudat, sajátélményű megközelítés, kortárs tánc, mozgás-színház és előadó művészet, alkotó munka, kreativitás, rekreáció, mentálhigiéné, művészetterápia, közösségi művészet, „semmit róluk nélkülük”, speciális szükségletekhez speciális megoldások, ArtMan Egyesület, adaptált művészetterápiás csoportok, képzett professzionális fogyatékos előadók, megosztott alkotói tér és lehetőségek, előadások, alkotói és terápiás felelősség, időt álló érték létrehozás, élettérteremtés, „élet-alkotás”
A két éves SPARKS projekt eseményeire és momentumaira visszanézve, első pillantásra hangsúlyosabbnak tetszik mindaz, ami a humán fejlődés korai időszakával és annak eltéréseivel kapcsolatos. Ennek egyik oka lehet, hogy a Body Mind Centering és sok más szomatikus megközelítés alakulásában is a fejlődéstannak kezdetben nem volt számottevő szerepe, mára azonban a főbb vizsgálódási, tevékenységi területet és hatóerőt az embriológiával, keletkezés és formálódás-tannal kapcsolatos munka jelenti.
A testi működés törvényszerűségeit, megjelenési módozatait napi szinten elmélyülten kutató szakemberek szinte minden szomatikus megközelítésben táncos, előadóművészi alapokkal, háttértörténettel rendelkeznek. A gyakorlatorientált, saját testi tapasztalatokat és kifejeződéssel kapcsolatos élményeket, testi tudatosságot a kutatás fókuszába helyező munka sokszor vezet a humán fejlődéstanban rejlő válaszokhoz, amikor kérdések merülnek fel eltérésekkel, korlátokkal, speciális helyzetekkel és szükségletekkel kapcsolatban.
A megtalált válaszok véleményem szerint visszahatnak arra a munkára is, amely nem elsősorban fejlesztő, rehabilitációs célú, vagyis kitágítja a művészeti, alkotó fókuszú munka lehetőségeit is, átírja annak eszköztárát, pontosítja alapvetéseit. Azzal, hogy közvetlen kapcsolatot teremt alkotás és rekreáció között, és nem csak közvetve gondolkodik a művészetről mentálhigiénés processzusként, még inkább egyértelművé teszi, hogy az alkotó, művészeti foglalatosság teljes mértékben lehet gyógyító erejű. Így hódított tért a művészet a gyógyítás területén művészetterápiaként definiálva, és közösségi művészetként a hétköznapos problémák kezelésére hivatva. A közgondolkodásban egyre inkább tetten érhető, hogy az emberi fejlődéshez, tanuláshoz, éréshez alapszükséglet a kreativitásra építeni, és alapvetéssé kell válnia az oktatásügyben és az egészségügyben, szociális szférában is.
A két év mobilitásai alkalmával rendkívül gazdag, egyre gyarapodó és egyre minőségibbé váló anyagra és nációnkénti sajátosságokkal bíró aktivitásokra láthattam rá. Inspiráló volt a sokszínűség mögött tapasztalni a mindenhol fellelhető, tiszta alapelveket, a szabad gondolkodást nem sértő, mégsem merev hozzáállást.
Biztonságot nyújt, hogy bármilyen egyéni, vagy területenkénti, időszakos variációknak is van helye a munkafelfogásban, a problémák megközelítésében, a gyökerek, kiindulási pontok és a szándékok azonosak, csak az utakban, megoldási módozatokban van a variabilitás lehetősége és szükségessége.
Már a program pályázati megfogalmazásakor a legfőbb szempontként jelent meg, hogy a speciális szükségletek határozzák meg az utakat, a megoldási módozatok megkeresését, létrehozását, és ehhez teret kell adni az alkotó kreativitásnak, valamint, hogy csak az eltéréseket tapasztalók, korlátokkal és nehézségekkel küszködők, speciális igényű emberek bevonásával lehet megtalálni a megoldásokat. A szomatikus szemléletű iskolák sokszor több évtizedes tapasztalati vívmányai és a művészeti, kreatív hozzáállás így nyer létjogosultságot.
A két év alatt a valós művészeti programok és produktumok megjelenése tehát kisebb teret kapott, mégsem éreztem méltatlanul háttérbe szorított, vagy elhanyagolt szempontnak, területnek.
Főként azért, mert a magyarországi mobilitásban végre méltó kontextusba kerülhetett az a másfél évtizedes történés, amelyet az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület tudhat magáénak. Ugyan Párizsban többféle alkalmazott művészeti ág jelent meg a konferencia előadásaiban, cirkuszművészet állami gondozott gyerekekkel, táncfilm látássérült fiatalemberrel, kortárs táncszínház fogyatékos emberekkel, stb. de mindezeket csak prezentációkon keresztül élvezhettük. Pedig az élő jelenlét varázsában szívesen elmerültem volna, és vágyakoztam a valós találkozásokra, mert harmincnégy év előadó művészeti, és huszonhat év terápiás tapasztalat után tudom, hogy a közvetlen találkozás, az összes érzéket bekapcsoló legalább három dimenziós jelenlét pótolhatatlan, főként ha speciális igényekről, eltérésekről van szó. Még akkor is, ha a látottak feldolgozása minden mobilitáskor, így itt is sajátélmény megközelítésen keresztül zajlott.
Tuscaniában nagyszerű volt tehát látni a …..előadását esti színházi programként. Az értelmi akadályozott előadók néhány segítőjükkel mozgásos, táncos epizódokat adtak elő, amelybe hétköznapjaikat, főként kapcsolataikat, kommunikációs módozataikat fogalmazták bele. Lendületes, színes és megkapó darabot láttam. Eszembe juttatta annak a több éves munkafolyamatnak számos lélegzetelállító pillanatát, amelyet egy nappali foglalkoztatóban kezdtem, és épp az indulás puhatolózását, vívódásait idézte meg, talán mert kívülről néztem ismeretlen emberekkel azt, ami olyan ismerős, ami nagyon belső megélésem.
Egymás mélységes megértésének és nagyra értékelésének természetes velejárójaként fogtam fel, hogy a rendező-koreográfus Roberta, és az előadók közül hárman Budapestre utaztak az ArtMan Trafóban rendezett trilógiájának záró eseményére, a ParaMORFÓZISRA, pedig az előadás nem volt a SPARKS projekt része.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy az est három darabja közvetve és esetemben közvetlenül is visszaadta, sugározta mindazt a tapasztalati élményanyagot, amit az akkor több, mint másfél éve tartó projekt alatt szereztem. A látogatásokat a partnereknél, az élményekben való elmerülést, sajátélményű mozgásos feldolgozást, a feldolgozás részének tekinthető rengeteg, éjszakába és hajnalba torkolló beszélgetést, amely szakmai és emberi kérdések körül zajlott, ezzel a saját, és a szűkebb szakmai és emberi történetem újragondolását, szelekciót lényeges, maradandó, és ma már lényegtelennek mondható dolgok között, mindezek helyre kerülését.
A Mandala című darabot felvállaltan összegzésnek szántam, talán utolsó olyan munkámnak, amikor nagyszámú szereplővel, minden, általam alapított és vezetett fogyatékos előadókat is integráló csoportból néhány szereplővel önálló művet hozok létre, amelyben a saját alkotói késztetéseim jelenhetnek meg. Hiszen már nem kellett a képződésben lévő csoporttagoknak alárendelnem magam, mert professzionális módon dolgozó, alkotói vénájukat érvényre juttatni képes emberekkel dolgozhattam, függetlenül attól, hogy milyen diagnózissal rendelkeznek.
Öt éve dédelgettem ezt az álmomat, és törekvéseim ellenére talán azért nem volt rá módom, hogy nekiálljak, mert nem volt számomra teljesen világos, hogy a saját terápiás és művészeti tapasztalatomból adódó kreativitásomban messzemenőkig megbízhatok. Nem éltem át a jelentőségét, hogy teljesen működőképes: formál, átváltoztat, támogat, segít, és ezért létjogosult.
Azt, hogy létrehoztam önállóan működő megközelítési rendszert, nevezhetjük módszernek, amelyben adaptálható a különféle fogyatékosságú emberek munkacsoportjára a szomatikus és alkotó metódus, a négy európai országból hozzánk érkező vendégek visszajelzése után értettem meg igazán, és fogadtam el teljesen. A szakmájukban többnyire világpolgár, földrészek közötti viszonylatban szakmailag otthon lévő szakemberek egyértelműen kifejezték, hogy a nagyrészt önkéntes alapon végzett, és ezért heroikusnak mondható karitatív munka eredménye megkérdőjelezhetetlen, maradandó érték.
Erre egy teljes workshop rendszerű munkanapban láthattak rá. A Tánceánia Együttes, az ArtMan Egyesület autista és értelmi akadályozott emberekkel dolgozó csoportja, és a Tánceánia ELTE BGGYKarán kurzus szemináriumot tartó tagjai demonstrálták munkamódszerüket. Ebbe invitáltuk a vendégeket, ezután pedig egy közös térben forgó rendszerben csoportonként bemutatót tartottunk egymásnak az órai munkákból.
***
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A cikkben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
Key words:
Somatic approach, ontogenetic development, deviating developmental process, early intervention, body awareness, experiential approach, contemporary dance, dance theater and performance art, creative engagement, creativity, recreation, mental health, art-therapy, communal art, ”nothing about us without us”, special resolutions for special needs, ArtMan Association, groups of applied art therapy, professionally trained disabled performers, shared creative space/possibilities/performances, responsibility of creative artist and therapist, creating long lasting value, creation of living-space, „life creation”
As I look back at activities and moments of the two years of the SPARKS Project, things first come to my sight are all connected with the early period of human development and also its deviations. One of the reasons might be that in the developmental period of somatic works such as Body-Mind Centering® the studies of embriology, conception and transformation were not so important as today when these are the most progressive and effective research areas.
Most of the professionals of any somatic approaches involved on a daily base with fundamnetal explorations of the functioning living body – it’s principles and forms – have dance or performing background. Researches of practical orientation focusing on body awareness, physical experience and expression often arrive to answeres of human ontogenetics in relation to questions of deviations, limitations, special cases and needs.
My view is that these answeres effect also works with no primary focus on development or rehabilitation, so these widen the possibilities of creative or artistic approach, changes its tools, and modifies its basic principles. Linking directly creation and recreation, thinking about art and mental health as a process not just an indirect distant relationship, it becomes even more evident that the creative arts possess full healing potency. That’s how arts concured space in healing under such terms as art-therapy or communal art which is dedicated more to handle everyday problems in the society. In public consideration it is more and more evident that creativity is a foundation for human development, learning and maturing so it should be acknowledged as a basic need in public education as well as public health and social services.
The mobilities of the two years of SPARKS provided me an overview upon an extremly rich and more and more fine material of special activities in each of the countries. It was very inspiring that behind multiple varieties I everywhere recognise the same and very clear principles handled with not any rigidity that would have hurt the principle of free thinking.
Security is always present because the working strategy accepts any individual, local or terminal variations to handle the problems. While the roots, starting points and intentions are common the necessity of the variations are recognised and the possibiliy of finding the appropriate modes and ways are given.
At the phase of writing the application of the Project we’ve stated already that the actual needs determ the way and mode of finding an appropriate resolution any case and in this process space must be given to creativity, people with special needs must involved with their own experience of differencies and struggles of limitations. This statement was already an recognition of achevements and creative artistic approach of somatic schools often with experience of several decades.
When I look back at the past two years I actually have an impression that art programs and products have had a bit less space, and feels like were more in the background, still I don’t feel that this area has been undervaluated or not seen. In Paris a variety of art forms has been presented in the conference such as circus with children of education center for socially endangered kids, dancefilm with a young blind man, contemporary theater with disabled performers, yet all just as lectures or projections. It was obvious that the richness of the application of somatic and BMC® work in France couldn’t be presented live. I agree that creating a platform for a panoramic picture was very important, such as giving space to present their amasing university study and research programs which might be a result of their enthusiasm, endurance, effectivity and concentration.
Still I’ve been longing for swiming in the magic of presence and live meetings. My experience of thirtyfour years as a performer and twentysix years as a therapist is that
the three dimensional presence of direct meeting which involves all the sences is uncomperable especially if in context of special needs and deviations. My wishes has been fullfilled though in Tuscania when we’ve seen a live theater performance and later in the Budapest Transnational Meeting which had another importance to me: a fifteen years story of ArtMan Association With Public Utility has got its appretiation and found its place in an international surrounding. Unfortunately I had to miss the last mobility in the UK where I could have also chance to direct meetings with colleagues and people with special needs in workshop settings. I need to mention also that often on the SPARKS meetings we created experiential forms to process what we’ve seen so at least in elaboration and evaluation we tried to include more sences, movement and the physical experience.
In Tuscania it was great to see the performance of Compagnia Della Miamisura in the evening program. The piece which was performed by dancers with mental disabilities and some of their helpers consisted of episodes of dances and movement parts talking about their everyday life, presented mainly through their relationships and ways of communication. I have seen a swift, colourful and touching piece. The show brought back several breathtaking moments of my work started several years ago at a daycare and been still continued. Brought back memories of the early phase especially, the time of investigation with its struggles and dubts – maybe because this time I saw strangers from outside in a situation which was so familiar to me and the experience is so internally deep.
I consider as a result of strong simpathy and appretiation that the director-choreographer of the Compagnia Roberta Bassani together with three performers travelled to Budapest apart from the SPARKS Project to see the premiere of ArtMan’s new performance PARA-MORFÓZIS which is actually the closing concert of a trilogy of resent years. It is obvious now that the pieces of this performance indirectly and in my case directly reflect and radiate the one and half years of SPARKS experience: visits at partners, floating in impressions, experiential procesing and moving which continue in talks through the night and down around both professional and personal issues, Reflect also my process of reconsidering my own professional and personal story, selecting between durable and less important things and letting to settle in relationship of the whole journey.
The piece called Mandala intended to be a kind of assumtion. It might be my last piece in which I wanted to work with a bigger number of people taken from each group I have founded and guided: some individual from each group which integrates performers with disabilities. Together with them I created an autonomous piece which might express my personal creative initiations too. In this process I didn’t need to subordinate myself to group memebers who are in a development or tarining process as they proved to be professionally working partners who can assert their creative potential no matter what diagnose they’ve got.
I have been holding this dream for five years and even I had the inspiration I couldn’t make itt to realise bacause I didn’t trust fully in my creativity supplied by therapeutic and artistic experience. I didn’t perceive it as remarkable and functioning potential which is able to shape, transform, help and support – therefore valuable. The fact that I have created an autonomous approach which can be considered as a method integrating somatic and creativ work which can be applied to diverse groups with diverse abilities became clear and acceptable to me only after the feedback of our guests from four Europian countries. They are cosmopolitan, familiar on more continents with profesional overview. They have expressed that no doubt: our heroic and mainly voluntary charitative work has come to a valuable long lasting result.
They could have a taste of our work in a workshop day in the Budapest Transnational SPARKS Meeting. We have demonstrated the working style of Tánceánia mixed ability dancegroup, the ArtMan departments for autistic and mentally challenged people and the Tánceánia members work who carry a seminarium at ELTE University Faculty for Special Pedagogy. The guests were invited to join one of these groups and later we showed samples to each other from the work which has hapened at the different workshops.
Both during the workshop time and when we had a sight on each others process I had the same wonderful feeling I had during creating Mandala, on each of the rehersals and the performance. The joy of seeing my ideas lined up and transforming into a piece by itself supported by just the working style we have. Like each of us would be the author. The struggle of creative process were not depressing but exiting from various possibilities, full of inspiration of diversity. It has been deep and light, crafted and elevating, complex and fine detailed, progressive and authentic as a result of the evaluating differentiations between participants with and without disabilities already disappeared.
It is so great when responsibility of the director, the creator, the therapist can be and is shared, even if one person holds all the roles. This way it can be a source of joy, because responsibility doesn’t become heavy. I am greatful being in a circle of great professionals who are partner in everything. They have been partnering when they joined the groups, contributed with their experience, discoveries and the best of their maturity. They didn’t hold back to express their feelings when they met the presented rich material. Just as my colleagues who are involved in the work for a duration of time, or even those who just resently joined and relate to me, direct groups are create new ones, organise performances, generate projects, train and go to be trained. With a single expression: create and work from a somatic approach.
They create their own life, support the life of others with their presence, create, and so we together create a joyful colourful life we share.
***
This project has been founded with support from the European Commission.
The material reflects the views only of the author, and the Commission
cannot be held responsible for any use which may be made of the
information contained therein.
