Az érintésről

Bóta Ildikó: Az érintésről

Gondolatok a főként manuális érintéssel dolgozó terápiák hatásmechanizmusairól, ezen terápiák végzése közben felhalmozódó tapasztalatokról

Abstract

• három érintéses terápia sajátélmény alapú bemutatása;
• testtudati technikák érintésvizsgálata; a fókusztechnika a figyelmi energia megzabolázása, a megfigyelő a megfigyeltben;
• a terapeuta és páciens közös történetének fontossága, párbeszéd;
• a mozdulatok és érintések a tudattalan „beszéde”, a beszélő a test, az érintkezés egy párbeszéd;
• folyamatosan megújítandó készség-képesség az önreflektív magatartásra a terapeuta részéről; nem omnipotens; a kanalizáló, támasztó, kísérő terapeuta hozzáállás felnövesztő következménye adja az önkorrekciós erők használatba vételének lehetőségét a páciens részéről
• érintési és kinesztétikus hatások vizsgálata, kísérletleírás;
• az érintés hiánya sorvaszt, a stimulus minőségében teljesebb, tempójában fokozottabb fejlődést eredményez;
• az érintés közvetlen és közvetett hatásai;
• az érintés tartalmának, az üzenetnek a tudatosítása, szabályozása; információkoncentrálás a tudatos érintésben,
• az érintés szükséges tartalmának minél pontosabb megközelítési igénye a tudatosítási folyamatban a hangolódás, mint technika segítségével; párhuzamok a zenei improvizációval;
• a terapeuta választásai a rendelkezésére álló szakmai eszközökből, ezek aktualitással való megtöltése, élővé, életszerűvé tétele; improvizáció a terápiás folyamatban;
• az érintéses folyamat, mint kommunikáció; a lágy, kellemes érintés ellazít, hipotonizál, „engedtet”, így blokkoldó; az információáramlás kétirányú, kölcsönös; felelősségvállalás az érintésünkért, annak következményeiért;
• az erőteljes érintésnél az alárendelő viszony észrevétlen kialakulásának veszélye;
• az erős érintéssel dolgozó terápiák, pl. szorosan tartás, DSGM; összeszervező, összetartó hatásuk van, elsősorban mozgósítanak; fájdalom, ami akár belső ellenállást válthat ki, hasznosba fordítható, beépített ellenállásként használható a regenerációhoz;
• az erős érintés hiányából adódó lehetséges anomáliák;
• az érintkezéses-kommunikatív (nyitott) testi jelenlét ébresztő, éberítő hatása; a személyiség megélési szintjeinek, módjainak lehetőségeiben való kitágulása;
• Danceability mozgalom, nem a korlátozottságokat hangsúlyozni, hanem a lehetőségeket; Hospice mozgalom, nem a veszteségekre fókuszálni, hanem a nyereségekre;

Dévény-féle Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszer (DSGM)

Az első terápiás forma, amelyben szinte a legtöbb tapasztalatot szereztem, a Dévény-féle Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer, amelyet 1994 óta több mint 6000 kezelés alkalmával végeztem. A DSGM elérendő célját tekintve a fizikoterápiák közé sorolható, mert a fizikális test problémáinak rendezését tűzi ki célul. Neurológiai, ortopédiai, reumás és traumás típusú sérülések esetében használják, leggyakrabban a terhesség alatti és szülés környéki oxigénhiányos sérüléseknél.

Magam a legtöbb tapasztalatot, sorrendben a cerebral parezises/továbbiakban CP/ kisgyermekek egyéni kezelésében, fiatal CP-s felnőttek csoportos gimnasztikáztatásában és egyéni kezelésében, illetve kora-és újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek egyéni manuális kezelésében szereztem.

MaUri masszázs

A második technika a MaUri masszázs. Kb. 200 alkalommal masszíroztam 2001 óta, akkor szereztem végzettséget. Nehéz besorolni ezt a technikát, akárcsak más masszázsokkal összehasonlítva is. Tapasztalataimat tekintve számomra azért vált fontossá, mert viszonylag kötött „érintéskoreográfiájával”,”mozgás-és mozgatáskoreográfiájával”nem a fizikum problémáinak rendezését tűzi ki célul elsősorban, de természetesen figyelembe veszi a fizikai testen megjelenő anomáliákat.

Így értelmezésemben egyfajta átmenetet képez a fizikoterápiák és a nonverbális pszihoterápiák között.

A fizikum „erőteljes jelenléte”

Izgalmas kutatási kísérlet volt, amikor CP-s fiatal felnőttek MaUri masszázsát próbáltam ki. A görcsösen, vagyis spasztikusan, vagy a petyhüdten, vagyis hipotóniásan bénult, vagy csak akadályozott test a maga akaratlagosan nem befolyásolható túlmozgásaival nehezen hozható neutrális, alaphelyzetbe, illetve nyugalmi pozíciókban nehezen tartható. (Mint pl. a háton, vagy hason fekvés, amelyben a masszázst végezni kell.) Az érintés ki is válthatja azokat a túlmozgásokat, görcsös testi reakciókat, amelyek akaratilag nem, vagy csak nagy erőfeszítések árán szabályozhatók, az idegrendszer alapsérülése folytán.

A kísérletben arra kerestem választ, hogy a fizikális érintés és mozgás/mozgatáskoreográfián túl milyen elemei vannak, lehetnek még a masszázsnak, amelyektől esetleg függhet, hogy sikerül-e az alapszituációt megteremteni. Vagyis a spasztikus és hipotón/leggyakoribb a különböző mértékben kevert forma, legalábbis, ami a tapintásleletet illeti/, túlmozgásos testeket neutrális, nyugalmi helyzetbe lehessen hozni, és így befogadóvá válhassanak a további, masszázs nyújtotta hatásokra, amelyek már a fizika szinten túl mutatnak, a lelki oldódást célozva. Érdekes megfigyelés volt, hogy amit a lágy, kellemes érintéstől várnánk, hogy kioldó, ellazító hatása lesz, ebben az esetben pont ellenkezőleg alakult. Mintha a görcsbe feszülés permanens állapotában élő testeknek ez az információ ingerküszöb alatti lenne, nem hat rá, vagy ingerküszöb feletti, mintha fájna, akár egy durva érintés. Alulhat, vagy túlhat, kóros reflexet váltva ki, mert azok nincsenek gátlás alatt, mint ép működésű testek esetében. A neutrális, mozdulatlan alaphelyzetet csak viszonylagosan sikerült létrehozni, a fizikum csak folyamatos visszajelző impulzusokban volt képes magáról „tudni”, érzékelni magát, tehát látható, apró mozdulatok sorozatából állt a nyugalmi helyzet, ami csökkent odafigyelést tett lehetővé a belső, lelki történésekre.

Művészetterápiás metódus, mozgás- és látássérültekre alkalmazott variációja

A harmadik, és számomra legfontosabb terápiás forma a mozgás-és táncterápia mint pszichoterápiás módszer mozgás-és látásfogyatékosokra adaptált formája, amely az alternatív pedagógiai és a kortárs mozgás- és táncművészet improvizatív vállfajaival kombinálva komplex művészetterápiás metódussá érlelődött. Nyolc esztendőn át, 1998-2007-ig tartott ez a folyamat. Kísérleti programmal dolgozó csoporttal indult,majd belőle megalakult a Tánceánia együttes,amely az első,súlyosan,halmozottan fogyatékos, „kommunikációsérült” emberekből, és a Kortárs tánc,mint műfaj művelőiből, segítő szakmákban dolgozó szakemberekből áll.

A Tánceániában folyó munka egyik alappillére az érintésen alapuló rész, mert nem, vagy nehezen beszélő mozgássérültek, és látássérültek dolgoznak benne, ahol az egyik legfontosabb kommunikációs csatorna a tapintás. Az a szemléletmód, amely ez időszak alatt formálódott, inspirált arra, hogy összefoglaljam tapasztalataimat.

Egyéb más, testtudati technikákkal is dolgozó és kísérletező csoportokban is részt vettem, tánc-és pantomimművészként, vagy vezettem különféle szerveződésű, célú, tematikájú csoportokat, 1982-től, napjainkig.

Testtudati technikák érintés tudatosítása – „érzékenyítés” fókusztechnikával

Már ekkor hangsúlyossá vált számomra az érintéssel való munka, és érdeklődésem középpontjába került.

A testtudati, így főként nonverbális technikák egyik fontos, hangsúlyos része az érintéssel való munka. Megfogalmazzák, vizsgálják, tesztelik az érintés-érintkezés tudatosítandó tartományait, fejlesztik az érzékelésben való differenciáltságot, finomítják az erre való érzékenységet – „érzékenyítenek”. Mindezt a figyelem kondicionálásával, a fókusztechnika segítségével érik el, aminek lényege a „megfigyelő a megfigyeltben” attitűd gyakorlattá tétele.

Tapasztalati alapú megerősítés a személyre szabott munkavégzésből adódóan – hitelesíti a módszereket

Jelen leírt tapasztalati összegzés nem kívánja megkérdőjelezni, vagy fölülírni egyik metódus megállapításait, vagy működésmódját sem. A terapeuta által egyénített, a páciens személyére szabott munkavégzésből adódó tapasztalatokat kívánja leírni, és ezzel hitelesíteni a módszereket, megerősíteni azok hatásosságát, érvényességét.

 

A megismételhetetlen kettős

Viszonylag objektíven leírható módszerek lényegét általánosságokban lehet megragadni. Az átdolgozásban megérlelt terapeuta személyén keresztül válik hitelesen egyedivé, attól függően,hogyan válogat szakmája rendelkezésére álló eszközeiből,hogyan szervezi össze a terápia folyamán egységes egésszé. Azok a jelen szituációra, adott problémára, páciensre igazított részletmegoldások teszik munkáját igazán hatóképessé, amelyek a terapeuta személyétől nagymértékben függenek.

Így minden terápia, de különösen a fizikális érintkezéssel, mozdulatokkal is dolgozók a terapeuta és páciens kettősének története, folyamatában egyszeri és soha mással ugyanúgy nem ismételhető. Mint egy táncduett.

Az érintésen keresztül a tudattalan üzen

Az érintés a tudattalan kommunikációs nyelve, témáját a tudattalan „óceánjából”meríti. (A személyiség tudattalan tartománya hasonlatos nagyságában és mélységében az óceánhoz, ez esetben a tudatos tartomány egy keskeny partszakasz lenne. Az agyi fehér és szürkeállomány nagyságának aránya is prezentálja ezt, és életünkre/működésünkre gyakorolt hatását is.)

Az érintés mint kommunikáció azokat a folyamatokat próbálja megérteni és megértetté tenni,tudatossá változtatni,amelyek nagyrészt a tudattalan világához tartoznak. Ezért különösen fontos a terapeuta átdolgozott, kiérlelt személye, mert sokszor van szüksége intuíciós képességére, hogy realizálni tudja annak az érzékeny szakasznak működését és történéseit, amely a két tartományt elválasztja, és összeköti. Ahol a tudattalan tudatossá válik, szavak nélkül. Nélkülözhetetlen a sajátélményen alapuló önismereti munkával az önreflektív magatartás kidolgozása, az erre való készség, képesség folyamatos megújítása. Erre az érzékenyítettségre folyamatosan oda kell figyelni, igen kevés automatizmus kaphat lehetőséget, illetve, egyre többet és többet kell elkoptatni azokból az önreflexiók által.

Önreflektív attitűd – felnövelő magatartás a megkülönböztetett figyelemmel való kísérés által

Figyelembe kell venni, hogy a terapeuta nem omnipotens, csodatévő lény. Tisztában kell lennie saját hatóerejének különböző módozataival, különösen, ha testével, érintésével, mozdulataival dolgozik, és így hangsúlyozottan kaput nyit a tudattalan személyiségtartományoknak, azokat fókuszáltan bekapcsolja a tudatosba.

De mivel nem mindenható, így nem láthat, érzékelhet tökéletesen. Nem láthatja, érzékelheti páciensét és annak problémáját minden szintjén egyszerre, minden aspektusát egy időben, egyben, hanem csak időben széthúzódó folyamatában,egyszerre egy szinten. Sokszor homályosan, esetleg pontatlanul.

Önreflektivitására alapozva képesnek kell lennie saját érzékelését és azon keresztül saját történéseit leválasztani a pácienséről. Kívülről ránézve a páciens problémájára, felismerni azt, de ezzel együtt a kapcsolatban maradni vele. Ez az érzékeny egyensúly adja a személyesség, egyszeri megismételhetetlenség, a jelen pillanat egyedisége, az én fontosságának biztonságérzését. (Én vagyok a legfontosabb, mert rajtam a fókusz.)

Ha megvan ez az érzékeny balansz, minden pillanat egyidejűen biztonságos, tehát ettől folytonos, de külön-külön vissza nem térően egyedi, különböző. A mostani soha nem olyan, mint az előző, vagy az elkövetkező, de ez elfogadható, mert folytonosságában kiszámítható. És senki másnak sem olyan, tehát egyedi ebben is, de a másiknak is határozottan valamilyen, és ez kommunikálható, tehát nem olvadok össze a másikkal az egyformaságban, de nem is maradok egyedül, csak a kapcsolódások és egyedüllétek igény szerinti ritmusát kell megtalálni. Senki mással sem olyan, ebben is egyedi, és innentől akár már érdekfeszítő is lehet, nemcsak félelmetes.

Belátható, hogy ebben az alap-viszonyrendszerben nem könnyű eligazodni. A megértésekhez, megértetésekhez gyakran van szükség szupervíziós segítségre.

Ez az attitűd kifejlesztheti és megerősítheti azt a segítői hozzáállást, amely nem meggyógyítani akarja a beteget, hanem megtaláltatni vele az útját, rásegíteni arra, rávenni, hogy haladjon azon, és kísérni őt. Kanalizál, kísér és támaszt ad ahhoz, hogy a páciens ráébredjen önkorrekciós erőire, megerősödjön annak tudatában, és használatba merje, tudja venni. Ehhez fel kell adnunk azt a hízelgő illúziót, hogy mi gyógyítunk és csodát teszünk,és el kell hinnünk,hogy a hozzánk fordulóknak vannak és előmozdíthatók, megerősíthetők öngyógyító tartalékai. A problémával küzdőnek pedig fel kell adnia azt a kényelmes vágyát, álláspontját, hogy majd valaki más helyette megteszi, ami az ő része, hogy neki az egész folyamathoz semmit nem kell hozzátennie, semmit nem kell lépnie. A kezdő lépés az, ha „odaadja”magát a terápiába, ha kiteszi magát a folyamatnak. A terapeuta részéről ez a felnövelő magatartás lehetőséget ad a fejlődésnek.

Öngyógyító erők

Az önkorrekció, öngyógyítás, a regenerálódás velünk született képességünk, különben nem lenne lehetőségünk hibákból tanulni, javítani, korrigálni, vagyis továbblépni, fejlődni. Ez a képességünk életkorunk előrehaladtával hatványozottan csökkenő tendenciát mutat. Az első félévben, évben szinte csodaszámba menő méreteket ölthet.

Ezt a tapasztalatomat támasztják alá a koraszülöttekkel, újszülöttekkel három éven keresztül végzett kezeléseim, valamint az azóta is folyamatosan végzett kezelések csecsemőkkel és kisgyermekekkel. Az agy plaszticitásának mértéke az első életévtől kezdve csökkenő tendenciát mutat, és, bár egy felnőtt regenerációs képessége kifejezetten rigidnek mondható még egy nyolc-tízéves gyerekéhez képest is, ennek ellenére életünk végéig őrizzük ezt a képességünket.

Ezt a meggyőződésemet támasztja alá nyolcvanéves férfibeteg Dupuytren-kontraktúrája miatt végzett műhibás műtét utáni kezeléssorozatom, amely az itt felsorolt halmozott nehezítések ellenére sikeresnek mutatkozott./időskor, férfiak merevebb, rigidebb izmai, inai, fasciái, az inas részek alapvető rigiditása, műtéti vágás okozta durva hegek, az idegek átvágása miatti mozgásképtelenség okozta inaktivitási tehetetlenség. (A Dupuytren-kontraktúra a kézfej inainak zsugorodása, amely használhatatlanul görcsössé merevíti azt.) A felsorolt nehézségek ellenére a szinte csomóba zsugorodott, érzéketlen kézfejből sikerült használható „szerszámot”alakítani.

A stimuláció aktivizál, a hiánya sorvaszt

A könnyebb megértéshez járulhat hozzá annak a kísérletnek a megemlítése, amelyről az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 1986-ban kiadott cikke számol be, Érintési-kinesztétikus hatások koraszülöttekre címmel.(lásd:irodalomjegyzék) Különböző formájú stimulációban részesítettek koraszülötteket, amelyek sokatmondó, de nem bizonyító erejű adatokat eredményeztek. A kísérletben nem vettek részt olyan koraszülöttek, akiket az intenzív osztályon kezelni kellett. Érintési és kinesztétikus stimulációban részesült húsz koraszülött, átlagos kihordási idő 31 hét, átlagos születési súly 1280gr., az osztályon töltött átlagos idő 20 nap. Növekedésüket, alvási, ébrenléti, aktivitási viselkedésüket és a Brazelton-skálán mért teljesítményüket összehasonlították egy 20 újszülöttből álló kontrollcsoportéval.

Az érintési és kinesztétikus stimuláció a test simogatásából és a végtagok passzív kimozgatásából állt naponta 3×15 perces periódusban, 10 napon át. Ez a tíz nap tíz munkahéten oszlott el. Ez az ütemezés megközelítően azonos volt azokkal a stimulációkkal, amelyek a korábbi tanulmányokban hatékonynak bizonyultak. A 15 perces stimulus három, szabvány ötperces programból állt.

Érintéshez a koraszülöttet hason fekve, alapos kézdörzsölés után a stimulust végző személy felmelegített tenyerét a csecsemő testére helyezte. Ezután gyengéden simogatta kezével öt, egyenként egyperces perióduson át, tizenkét simogatással, amely egyenként kb. öt másodpercig tartott, a test minden régióján, a következő sorrendben:

1 fejtetőtől nyakig;

2 nyaktól a vállövön át;

3 hát felső részétől a csípőig;

4 a combtól a lábig, majd vissza a combig, mindkét lábon;

5 a válltól a kézig és vissza a vállig, mindkét karon.

Ezután a csecsemőt a hátára fektették a következő kinesztétikus stimulációs fázishoz. Ez a fázis öt, egyperces szegmenst tartalmazott, amely hat passzív hajlítás és kinyújtás mozdulatból álltak, egyenként kb.10 másodpercig mindkét karon, majd mindkét lábon, majd végül a két lábon egyszerre. Ezután a csecsemőt ismét hasra fordították az érintéses fázishoz, amikor az eljárás megismétlődött.

A stimulált koraszülöttek átlag napi 47%-kal nagyobb súlygyarapodást értek el; átlag 17gr helyett 25gr-t. Aktívabbak éberebbek voltak az alvási-ébrenléti viselkedés megfigyelése alatt, és érettebb habituációs-orientációs viselkedést mutattak a Brazelton skálán mérve, mint a kontroll-csecsemők. Végül kórházi tartózkodásuk hat nappal rövidebb volt, mintegy 3000 dollár költségmegtakarítást eredményezve csecsemőnként.

Ezek az adatok arra utalnak, hogy az érintési és kinesztétikus stimuláció költséghatékony módszer lehet a növekedés és a rendezett viselkedés elősegítésében.

A fokozott aktivitás a megemelkedő növekedési hormon kibocsátással is kapcsolatos. Az adatok megegyeznek azokkal, amelyeket 2-4 éves átlagéletkorú gyerekekről jelentettek, akiket nagyobb fizikai aktivitás érdekében stimuláltak. Ezek a gyerekek aktívabbak voltak és nagyobb súlygyarapodást értek el, mint a kontrollcsoport.

Úgy tűnik, hogy az elégtelen stimuláció hozzájárul a csökkent aktivitáshoz és a növekedési elégtelenséghez. Vagyis, az érintés hiánya sorvasztó, retardáló tendenciáknak adhat lehetőséget.

De a stimuláció mindenképpen minőségében teljesebb, tempójában fokozottabb fejlődést eredményez.

Feltáró-értelmező érintés és a célzott érintésbe sűrített információ

Látható, hogy az érintésnek a várható, közvetlen eredményeken túl lehetnek közvetett, messzebbre mutató következményei is. A terapeuta érintése,munkája több szinten hat, ezért jól kell felismernie és szakmai felkészültsége alapján el kell igazodnia,hogy tevékenysége mely élettani terület mely funkciójára hat,melyikre vonatkozik, melyiket kell-lehet kipótolni,megindítani,megtámogatni. Ebben az értelemben is beszélhetünk tudatos érintésről. A problémát, annak gyökerét fölfedni, megérteni képes érintésről. A tüneteket értelmező megértés után bele lehet irányítani koncentráltan az érintésbe azt az információt, amire szüksége van az érintettnek a korrekciós erők aktiválásához.

Minél megközelítőbben képes a terapeuta az érintésben fókuszálni a feltárt probléma alapján a közvetítendő információt, annál hatékonyabb a kezelés, mert célzottá tud válni.

A megközelítés igényessége: hangolódás, improvizatív készség

A megközelítés igényessége miatt szükség van ráhangolódásra. A zene világában tapasztaltakhoz hasonlítva lehet a legkönnyebben megérteni ezt a folyamatot.

Minden zenésznek be kell hangolnia a hangszerét, mert különben nem tud tisztán játszani abban a viszonyrendszerben, amit elfogadottnak tekint az a zenei kultúra, amiben a mű íródott, vagy/és amiben a zenész működik. Különben csak keresgél, tapogatózik, és nem biztos, hogy „megtalálja a hangot”. Az indiai zenei kultúra nagyobb intervallumokat fogad el tiszta hangnak. A zenei gyakorlás és a hozzáhangolás is sokkal inkább arra szolgál, hogy minél kevesebb tapogatózás után-az adott műhöz és az aktuális jelenhez alkalmazkodva-találja meg és rögzítse azt az intervallumot, amit még tisztának-legitimnek fogad el. Az improvizációban is erről van szó, akár az előbb leírt módon, hogy a műveknek csak egy „váza”van rögzítve, és a megszólaltatás a zenészre van bízva, az aktuális jelenben. (A zenész zenei eszközökből való válogatása, zenei előadói elemek általa való szervezése, módja teszi aktuálisan élővé a művet. A jelen időnek és térnek megfelelően tölti meg a száraz szerkezetet.)

Ez analóg a terapeuta szerepével, jelenlétmódjával. Ő is improvizál. Ilyen értelemben a terápia aktuális menete improvizációban történik,ami az előbb leírtak miatt sem lehet „azt csinálok, amit akarok” értelmezésű, szigorúan kötik a szakma szabályai, és az improvizációnak is szigorú törvényei, keretei vannak.

Kapcsolódás, információáramlás, oda-vissza partnerviszony

Ha nem tisztázódnak számunkra mindazon mechanizmusok, amelyekkel kapcsolatba kerülünk egy érintéses szituációkból álló folyamatban, és nem tisztázzuk önreflektív módon, hogy hol tartunk, akkor kaotikussá válhat a kommunikációnk, terápiánk egész folyamata. Tartósan fennálva vissza is fordulhat ez a tisztázatlanság, ránk nézve feszültségeket generálhat, egy kiégési folyamatot indítva el, destruktív, önpusztító, vagy a másik energiáját tudattalanul elszívó tendenciáknak adhat teret. A terapeuta is része a kapcsolatnak, a kapcsolódás által része az érintésnek.

Blokkok oldása, akadályelhárítás, összeszervezés mint mozgósítás, a kommunikáció dinamizálása, felelősség az érintésért

A lágy érintés kiold, hipotonizál, „engedtet”, elindítja az információáramlást, aztán bekapcsolja – már az érintett által működtetve – az eddig blokkolt, elzárt részeket, tartalmakat. A relaxált állapotot éber, reagáló állapot követheti. Ha a terapeuta nincs tudatában annak, hogy miről szól az érintése, áldozatává is válhat annak az energiának, amit nem ismer. Ha tudomásul vesszük, hogy az érintésnek mindig van tartalma, mindig van benne üzenet, akkor is, ha nem tudunk róla; vagy még azon felül is lehet benne információ, mint amiről tudunk, akkor egy olyan alázattal teli alapállást vehetünk fel, amiben nem irányítók vagyunk, hanem kísérők. (Lehetünk az üzenet csatornái, nem az üzenet maga.)

Kommunikációnkban „kérdésünkkel, beszélgetésünkben” az érintett öngyógyító energiáit hívhatjuk elő a blokkoldás után, így dinamizálhatjuk a kommunikációt.

Ilyen attitüddel végzett terápiában felelősséget vállalhatunk az érintésünkért. (A maorik vallják, hogy a masszőr, aki eredetileg sámán volt, nem gyógyít,illetve úgy gyógyít,hogy”csak” asszisztál az asztalon fekvőnek saját folyamata aktivizálásához. Megérteti, hol tart, és miben akadt el életfolyamatában, és hogyan lépjen tovább, így feltárják, miről szólnak a testi tünetek, lelki és mentális szinten. A megértés olyan mértékű, amennyire az érintett képes engedni, elviselni a belátás, szembesülés terhét.)

Alárendelő viszony, túlterhelés; az erőteljes nem jelent erőszakost

Azoknál az érintéses terápiáknál, ahol lágy és finom érintésekkel dolgoznak, kevésbé okoz problémát az előbb említett, akár visszaható folyamat, mint az erőteljesebb, nem durva, de határozott érintéssel dolgozóknál. Ez esetben nehezebb az adok-kapok partnerviszonyt egyensúlyban tartani, könnyen észrevétlenül alárendeltté válhat az érintett. Fontos, hogy ne azokra a tényezőkre fókuszáljunk, amelyek az elválasztást, különbségtételt hangsúlyozzák. (Pl. hogy ő kiszolgáltatott, én pedig potens.) A szerephelyzetből adódik, automatikusan a különbözőség érzése,hisz ő segítségért fordul hozzánk,mi pedig segíteni vagyunk hivatottak.

Érdemes megkeresni és figyelmünk középpontjában tartani azokat a tényezőket, amelyekben hasonlóságot, összekapcsolódásokat találhatunk, akár képtelenségek, vagy képességek mentén, tartományában is. Abban a pillanatban, amikor összekapcsolnak minket ezek az élmények, egy oda-vissza folyamat, kommunikáció indulhat. Az érintkezésen keresztül jön is és megy is az információ. Blokkok, elzáródások oldódhatnak, a szegregáció helyett az integrációnak lesz helye.

A kiterjedés, a testi körvonalazódás, körülhatárolódás testtudatos megélése már elegendő visszacsatolást nyújt a kommunikáció műveléséhez.

Lágy, kellemes érintés, ellazító hatás; erős, néha fájdalmas érintés, aktivizáló hatás; a beépített ellenállás

Azokban a terápiákban, ahol erős érintéssel dolgozunk, nagyobb a veszélye annak, hogy az erőszakos attitűd vagy magatartás észrevétlenül”beszivárog”az érintésünkbe. Biztosítani akarjuk, hogy az érintett tudja használni, amit rajtunk keresztül kap, nem bízzuk rá, hogy mit kezd vele, ahhoz képest, hogy mit bír, ezért nem érzékeljük, hogy az erős érintésből nem annyit adunk, amennyire pontosan szükség van, hanem többet. Az erős és az erőszakos érintés között nagy különbség van. (Pl. a szorosan tartás nevű terápia alapja az erősen, szorosan, határozottan körülvettség élménye. A DSGM-ben is az erős, mélyre hatoló érintés dominál.)

Erős érintésekre szükség van, mert mozgósít, összeszervez, összerendez egy szétesettséget rögzítő állapotból; egy motiválatlan, szunnyadó, kába, alulaktivizált állapotból. Szólhat erről görcs is, feszülésként is megjelenhet, bár a hipotónia, mint petyhüdtség jelenti szószerinti fordításban az ingerküszöb alatti tónust. Ez is egyfajta blokk az információáramlásban. Ha hatóképes az erős érintés, szükségszerűen mozgósít, de előfordul, hogy a folyamatba ellenállás épül be az érintett részéről, ami nem blokkolja az egész folyamatot, csak egy átmeneti fázis, a beépített ellenállás mentén szabadulhat ki a görcsből a bennrekedt erő, végül oldódás következik.

Császármetszés és adaptációs zavar

Az erős, határozott érintés hiánya problematikussá teheti pl. a mozgásfejlődést. A császármetszéssel született gyermekeknél, akik nem préselődnek át a szülőcsatornán, vagy az adaptációs zavarral születetteknél, akik túl gyorsan csúsznak át, ezért nem „préselődnek”elég ideig, mozgásfeljődésbeli zavarok keletkezhetnek. Hiányzik a testi érintkezésbeli legkorábbi tapasztalatokból az az élmény, amely, úgy tűnik, az első életév mozgásfejlődésére nézve tónus- és ritmusszervező hatással bír.

Teher alatt nő a pálma.

Ezen csecsemők közül sokan megkésett mozgásfejlődésűek,vagy a mozgásfejlődés lépcsőit,elemeit olyan szélsőségesen cserélik föl (pl. még nem tud hátról hasra fordulni és vissza,de már föláll), hogy a fejlődés a mozgásformák kivitelezési minőségére nézve nem kielégítő,mert a tónus a fiziológiás fölé,vagy alá rendeződik, görcsös vagy petyhüdt, illetve ezek egyensúlytalan variációja lesz.

Sokszor blokkolódik a folyamat, vagy nagyon hibás megoldások jönnek létre. A babák legtöbbször spontán,külső segítség nélkül rendezik ezeket a problémákat,de a minőségre nézve akár életre szóló tünetek maradhatnak,akár testi, akár lelki szinten. Hisz valószínű, hogy egy ilyen meghatározó testi élménynek több szinten ható vonatkozása lehet.

Különösen oda kell tehát figyelni arra, hogy az érintésben mély és sűrű információ lehet, ezért pontosan kell tudni érzékelni, hogy mikor, mennyi, milyen tempóban kell belőle. Ha többet közlünk belőle,mint ami viselhető,ezzel túlterhelhetjük az idegrendszert, pl., árthatunk vele, nem beépíthető az információ, ha kevesebbet, nem történik változás.

Meg kell jegyezni, hogy az erős érintés nem feltétlenül kellemes élmény, sokszor fájdalmas lehet. A fájdalom önmagában azonban nem kontraindikálja. A már említett ellenállásba lendülhet az érintett, ami tudattalan önvédelem, és beépülve a folyamatba, mint beépített ellenállás fejlesztőleg hat, nem blokkol. A fizikumot semmiképpen nem, de lelkileg is edzettséget, kondicionáltságot hozhat. Az ellenállás a válasz része, nem lineárisan, de visz előre.

Felnőtt CP-s, főleg görcsös bénult betegeknél igen jó hatásfokkal használtam a következő módon: kezelés közben megbeszéltük, hogy mely pozícióknál, mozdulatoknál fejtsenek ki fizikai ellenállást az én mozdulataim, erős érintésemmel szemben, ezt bizonyos ütemezésben. Saját bevallásuk szerint is gyorsabban és intenzívebben regenerálódtak. Az erős érintéssel kezelt csecsemők spontán ellenállása is valószínűleg belejátszik a hatékonyságba.

Testtudatos éber jelenlét, nem a veszteségekre figyelni, hanem a nyereségekre, nem a korlátokra figyelni, hanem a lehetőségekre

A fentebb leírt, teljességre törekvő kommunikációban benne rejlik a felébredés, a jelenbe kerülés lehetősége,hogy megtörténhessen a jelen pillanat éber megélése, mert a külsőséges formák kényszerű megtámogatása nélkül is működő, edzett figyelmi erők az éber,testtudatos jelenlétet adják. (Akkor is érzékelem a létezésem,ha erről kívülről nem kapok folyamatos megerősítést.) A mellérendelő, azaz partnerviszonyban tud a kommunikáció működni az azonosulási és elkülönülési élmények mentén. (Nekem sincsen, neked is van; Te is más vagy, én sem vagyok más.) Megmozdulhatnak, és mozgásba lendülhetnek azok a mélyebb személyiségrétegekben szunnyadó erők, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a személyiségnek ne csak az elme-gondolati szintű vonatkozásai tudjanak megjelenni, hanem mindazok a testi-lelki-mentális szintek is, amelyek elől blokkok zárták el a megélés, manifesztálódás útját, lehetőségét.

E köré az elv köré szerveződik a Danceability és a Hospice mozgalom is, a maga megoldandó problémáját tekintve. A jelen-levés téri vonatkozására teszi a hangsúlyt a Danceability, amikor a mozgássérültek esetében arra figyel, hogy a korlátozások elfogadása mellett mit talál, ami lehetőség,és ezeket egyre pontosabban megközelítve,kidolgozva próbál megtalálni megélési módokat. Az időbeli jelen-lét vonatkozásokra fókuszál és edzi figyelmi erőit a Hospice, amikor nem a halál „nincsei”-t, veszteségeit hangsúlyozza, hanem a jelen pillanatok egymásutánjának „vanjait”, amelyben a maga megéléseivel az élet van.

Kulcsszavak:

 DSGM-Dévény féle Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszer;

 MaUri masszázs;

 művészetterápiás metódus mozgás-és látássérültekre alkalmazott variációja;

 /mozgás-és táncterápiás metódusokból és alternatív pedagógiai,kortárs mozgás-és táncművészeti irányzatok improvizatív vállfajaiból,/

 testtudati technikák;

 érintés tudatosítása-„érzékenyités”

 fókusztechnika;

 tapasztalati alapú igazolás-megerősítés;

 egyénített, személyre szabott munkavégzés-

 hitelesíti az általánosságokban megragadható módszereket;

 a terapeuta és páciens megismételhetetlen kettőse,története;

 az érintésen keresztül a tudattalan üzen;

 önreflektív attitüd-kísérés-felnövelő magatartás;

 öngyógyító erők;

 stimuláció aktivizál,hiánya sorvaszt;

 feltáró érintés-értelmező érintés;

 érintésbe koncentrált, sűrített információ;

 célzott érintés;

 a megközelítés igényessége-hangolódás-improvizáció,

 kapcsolódás-partnerviszony;

 információáramlás-blokkoldás,

 lágy,kellemes érintés-kioldó,ellazító hatás;

 erős,néha fájdalmas érintés-összetartó,összeszervező hatás;

 beépített ellenálás;

 összekapcsolódás-azonosságok,elválasztódás-különbözőségek, szegregáció-integráció;

 alárendelő viszony-túlterhelés,erőszak;

 a császármetszés és az adaptációs zavar;

 testtudatos éber állapot-jelen-lét;

 téri vonatkozása-a „van-ra”figyel a Danceability mozgalom; időbeli vonatkozása-a „most-ra”figyel a Hocpice mozgalom;

Vonatkozó szakirodalom:

Dévény Anna(1994): DSGM-Új módszer a mozgásrehabilitációban; magánkiadás;

Maria Barbara Sulkowska(1997): MA-URI A Fehér Fény utódai/A polinéz masszázs titkai; 1998, Ananda kiadó;

Merényi Márta(2004): Mozgás-és táncterápia;Áttekintő tanulmány; Pszichoterápia, 13:1,4-17;

Bóta Ildikó(2003): „Aki lélegzik,az képes táncolni”; megjelenés alatt;

Melanie Bös: Gyereklélek/Egy autista kislány története; 2003; Kláris kiadó és Művészeti Műhely; kézirat alapján; (szorosan tartás és támasztott kommunikáció)

 

Irodalomjegyzék:

Érintési/kinesztétikus stimulációs hatások a koraszűlöttekre; University of Miami Medical School, Miami, Gyerekgyógyászati Fakultás és a Duke University Medical School, Durham, Pharmakológiai Fakultásáról; 1986; Pediatrics 77:654-658;