Gál Eszter: Belső tájakon

Gál Eszter: Belső tájakon

Ellenfény 1998

A táncosnak a teste, olyan mint a zenésznek a hangszer, a szobrásznak az anyag amivel dolgozik legyen az kő, fa, márvány vagy mint a festőnek a vászon, az ecset…Ezt a testet meg kell ismerni, meg kell tapasztalni mint élő testet és nem mint rajtunk kívül álló anatómia rendszert, azért hogy tudjunk vele bánni, tudjuk mire képes és mit tud nekünk adni. A táncos kifejező eszköze a testből formált mozdulat. A nyelv, amin kommunikál az a test nyelve. A szellem nyelve a testen keresztül. A test szelleme. A testet nemcsak külső formák felvételével kell tréningezni, nemcsak mechanikus gyakorlással bejáratni, formálni, gyűrni, gyúrni, legyőzni, hanem a belső utakat, világokat is megjárva megtalálni a mozdulatokon túli mozdulatokat. Engedni, hogy a tudatalatti is formába önthesse a testet és rátaláljunk mozdulatainkra, amelyek megfejthetetlenül özönlenek felénk, a táncunkra, ami bennünk él. “Nem keményebben kell dolgozni, hanem okosabban” mondta egy keleti bölcs.

Mikor elkezdünk egy ilyen belső munkát, Body Mind Centering, release (ellazulás) munka, “hands on”, autentikus mozgás, egy új világ nyílik meg előttünk, egy felfedezetlen nyitott terület, amely mindig tartogat meglepetéseket. Rájövünk mennyire nem ismerjük magunkat

(érzelmeinket is beleértve) és mennyi elzárkózás és feszültség gyülemlett össze bennünk.

(“Minden probléma amivel szembekerülünk legyen az fizikális, mentális vagy lelki, izom feszültségben jelenik meg”. – mondta F.M. Alexander. ) Egy ilyen belső munka gyakorlása során közvetlen kapcsolat alakul ki a testtel és lassan megtanuljuk észrevenni, hogyan szól hozzánk saját testünk.

Ezen módszerek mára nagyon sokfelé ágaznak, amelyek közül csak egy pár ismert és talán gyakorlott a tánccal professzionálisan foglalkozók körében. Talán azért nem annyira ismertek vagy nem népszerűek, mert ezek nem kifejezetten táncosoknak fenntartott technikák és látszólag nincs közvetlen kapcsolata a hagyományos értelemben vett tánc tréningekkel. Pedig egy táncos technikai felkészülésében a “hagyományos” tánc technikák elsajátítása mellett szükséges ezek közül egy – kettő ismerete és gyakorlása ahhoz, hogy a táncos egységes, jól koordinált, jó mozgású művésszé váljon, aki gondolkodó, érző és érzékeny személyiség.

Ebben az írásban azokról a technikákról szólok, amelyekkel én is kapcsolatba kerültem tanulmányaim során, és amelyekről hiszem, hogy fontos szerepük van a táncos képzésben.

Az ideokinezis az egyik legrégibb test-tudati tréning. Alapjait Mabel E. Todd teremtette meg és módszerét André Bernard dologozta ki. Az Alexander Technika (F. Matthias Alexander), amely a XX.századi független szomatikus rendszer tiszteletbeli keresztapja. Mind Mabel E.Todd munkája mind F. M. Alexander technikája és gondolkodása hatással volt Bonnie Bainbridge Cohen ( Body Mind Centering) és Joan Skinner (Skinner Release Technique) munkájára. Mindezek után egy kicsit az érintésről és a kontakt improvizációról lesz szó, ami az eddig felsoroltakat, sőt még több mindent is magába foglal és mára már igazán helyet követel a táncos képzésben.

Az ideokinesis az egyik legrégebbi testtudatra alapozott tréning forma, ahol a végzett gyakorlatok során a képzeletben „előállított” képek ingerlik mozgásra az izmokat. (Az ideo ötletet, gondolatot, a kinesis pedig mozgást jelent.) Mabel E. Todd fejlesztette ki a huszadik század elején New Yorkban. A témáról szóló első könyve 1934-ben jelent meg „A gondolkodó test” címmel. A két másik úttörő Dr. Lulu Sweigard, a húszas években Todd tanítványa volt és Barbara Clark. Clark szintén dolgozott Todd-al, sőt később tanított is a Todd által alapított bostoni iskolában.

„Ahhoz, hogy megértsük miért éppen a képzeletet használjuk fel a berögződött mozdulatok megváltoztatására, először is meg kell értenünk mi is a mozgás maga. Ahhoz, hogy egy mozdulat elinduljon, a test minden rendszerének működésbe kell lépnie. Az idegrendszer továbbítja az ingert, az izomrendszer beindul, megmozgatja a test tartószerkezetét, a csontozatot, és megtörténik a mozgás. Az idegrendszer azonban nem csupán továbbítja a mozgást kiváltó ingert, hanem tudatalattinkban kialakít egy belső mozgató rendszert, és az annak megfelelő sorrendben lépnek működésbe a mozgást létrehozó izmok. A mozgás során feladatunk tehát, hogy tudatunkkal magára a mozdulatra koncentráljunk, mert idegrendszerünk a mozgásról alkotott képünk alapján létrehozott belső rendszernek megfelelően indítja be a mozgatóizmokat. Ha a mozdulat nem jó, azért belső mozgató rendszerünk a felelős. A mozgatóizmokhoz hibás információ továbbítódott. A cél az, hogy a hibát kijavítsuk. Újból át kell gondolnunk az adott mozdulatot, meg kell változtatnunk a mozgatás rendszerét. Ezt úgy lehet elérni, hogy elképzeljük a helyes mozdulatot, és ezt a képet használjuk a kialakult mozgató rendszer megváltoztatására.”

A tréningeken a feladatok érintéssel történnek. Az érintéssel az a cél, hogy “megfoghatóvá” váljon a mozgás kiinduló pontja, hogy megtanuljuk tudatosan követni mozdulatainkat, a mozgás folyamatát. A táncos számára különösen fontos, hogy tudja, mi történik a testével mozgás közben, tudjon biztonságosan, sérülésmentesen mozogni, és fontos, hogy mozgása könnyebbé és hatékonyabbá váljon.

Egy másik területet alkotnak a szomatikus* rendszerek, amelyek kialakulása egészen a 19.század második feléhez nyúlik vissza. Ide tartozik az Alexander technika, amelyet az ausztrál születésű Frederick Matthias Alexander (1869-1955) dolgozott ki, aki Shakespeare színész, elbeszélő és tea kóstoló volt. Alexander többször is megszégyenült, mikor színjátszás közben elvesztette a hangját. Gyerekkorában asztmában és egyéb légzőszervi betegségekben szenvedett, egészsége ugyan jól helyrejött, de legyengült rekedtsége nem gyógyult, sőt játék közben egyre csak fokozódott. Nem találván orvosi segítséget elkezdett kísérletezni és önmagát megfigyelni. Tükör előtt mondott szöveget és figyelte mi történik testtartásával és légvételével. Észrevett beidegzett, stressz mozdulatokat, amelyeknek egész sorozata indult el. Megfigyelte, hogy szövegmondásnál fejét hátra veti, melynek következtében a gégére nyomás nehezedett és ez okozta a rekedtséget. A levegőt pedig pihegve szívta be, ami a fulladozást eredményezte.

Lassan, ahogy egyre jobban megfigyelte berögzült mozdulatait rájött, ha engedi a fejét nemcsak előre mozdulni, de ezzel egy időben engedi felfele távolodni a nyaktól, akkor a gége nem nyomódik össze. Ahogy felszabadította a nyakat a szükségtelen feszültség alól és engedte azt előre és felfele mozdulni érezte, hogy képes a hátát hosszabbítani és szélesíteni. Ezt a fel-nyak-hát kapcsolatot nevezte később az “elsődleges kontrollnak”.

*Röviden a szomatikus rendszerek gyógyító rendszerek, de azok nem csak az egészség helyreállításával foglalkoznak, hanem sokkal szélesebb területet fognak át. Metodikája a test fenomenológiájából és ismeretelméletéből ered, de jóval túlmutat magán testen és magába foglalja a test képét, a test belső jelenét, kommunikációját és magát a teret is. A szomatológiának több a kapcsolata a test belső megtapasztalásával, mint a test külső manipulációjával. Ezek a rendszerek megtanítanak hallgatni önmagunkra és felébreszteni bennünk a belső impulzusokat.(Alexander technika, BMC, Feldenkrais metodika, Bates metodika, Rolfing, “autonomous” mozgás…)

A következő hat évben az egész testtartást tanulmányozta. Bátyjával közösen kialakított egy több gyakorlatokból álló óra láncolatot, és a gyakorlatokhoz kidolgozott instrukciók adták a technika alapját. Később Alexander a rossz beidegződések megszüntetésére dolgozott ki módszereket. Azt mondja: „ahhoz, hogy mozgásunk tudatosabbá, és ezáltal megbízhatóbbá váljon, a test függesztő rendszerében kialakult feszültséget kell felszámolnunk. A rossz szokások megszűnésével testünk felszabadul és tudatunk segítségével az ingeráramlás új, szabadabb útjai alakulhatnak ki. A lényeg tehát a megszűntetés, a „nem csinálás”. Egy mozdulatot nem elindítani, nem mást jelent, mint lehetőséget teremteni egy új, egyszerűbben kivitelezhető mozdulat létrehozására.” Ezenkívül változtatni csak tudatosan lehet. “És ha már a mozgás gondolata megszületetett, akkor az izmok is működésbe lépnek.”- állítja Alexander.

A technikai foglalkozások eredeti és nagyon kifinomult/érzékeny érintésen keresztül történnek, melyek alatt a vezető szóbeli utasításokkal irányítja a páciens figyelmét. A befogadó új kinesztetikus élményt szerez az egyensúlyról, és egyben mozgás könnyebbséget tapasztal, amely minden tevékenységében visszatükröződik. A technika gyakorlása során a szervezet általánosan jobban (gazdaságosabban) fog működni, a légzést és a mozgást is beleértve. Az Alexander technika főleg a művészek és az értelmiség körében vált igazán népszerűvé.

A következőkben röviden tárgyalt BMC azaz Body Mind Centering (test-tudat összpontosítás) is a szomatikus rendszerek közé tartozik, szintén ismert és gyakorlott táncosok körében. Ma már több BMC és Alexander technika iskola található Európában és Amerikában egyaránt.

„A BMC nem más, mint egy képzeletbeli utazás az állandóan változó élő testben. A felfedező a tudat – gondolataink, érzéseink, energiánk, lelkünk és szellemünk összessége. Az utazás során megértjük, hogyan jut tudatunk kifejezésre mozdulatainkban. Felfedezzük az összefüggést a legalacsonyabb mozgásszint és a legdinamikusabb mozdulatsorok között. A test minden egyes apró szövetét megvizsgáljuk. Megnézzük, hogyan járul hozzá mozgásunk fejlődéséhez, és milyen szerepet játszik tudatunk kifejeződésének folyamatában.”

Az idézet Bonnie Bainbridge Cohentől a BMC iskola megteremtőjétől származik. Cohen az iskola 1973-as megnyitása előtt mélyre ható tanulmányokat folytatott a mozgás és tánctudomány területén. Nagy hatással volt rá Eric Hawkins technikája és Irmgard Bartenieff – Laban technikát elemző munkái. André Bernard és Barbara Clark révén tánc és mozgás terápiával foglalkozott, de tanulmányozta a harc művészeteket és a jógát is. Táncot és mozgáselméletet tanított. A hatvanas évek végén Amszterdamban sérült táncosokkal is dolgozott. Az iskoláját egyrészt azért hozta létre, hogy intézményesült formában folytathassa kutatásait, másrészt, hogy láthatóvá, felhasználhatóvá tegye a megszerzett ismereteket.

“ A BMC tanulmányok egyrészt a test alrendszereinek tapasztalati úton történő megismerését, másrészt az így szerzett ismeretek elemzését foglalják magukba. A tanulók elsajátítják a csontozatnak, az inak és izmok rendszerének, a zsírszöveteknek, a bőrnek, a belső szerveknek, az idegeknek és testfolyadékoknak, a légzés és hangképzés szerveinek, az érzékszervek tulajdonságait, a befogadás módját, a fejlődés lépcsőfokait (a csecsemőkortól, illetve az állatvilágból kiindulva), és megtanulják az érintés és átalakítás művészetét. “

Bonnie B. Cohen 1983-ra dolgozta ki a BMC alapjait, de alapelveit folyamatosan újra határozza. Tanítványaival együtt állandóan újra értékelik a tapasztalatokat és folytatják a kutatást további bizalommal.

Míg a BMC is inkább gyógyító jellegéről ismert, bár szintén egyre népszerűbb táncosok körében, addig a következőkben bemutatott Skinner Releasing Technique ( SRT ) kifejezetten egy tánc tréning, amely újszerűen közelíti meg a táncot. ( De ez a technika sem kizárólag a tánccal professzionálisan foglalkozóknak szól, hanem mindenkinek, aki őszinte szándékkal szeretné a mozgó testet felfedezni.)

A technika alapjait Joan Skinner dolgozta ki a 60- as években. Joan Skinner táncos volt, koreográfus és tanár. Tanárai voltak Mabel E.Todd, Martha Graham, még Hanya Holm és Doris Humphrey is tanították egyetemi évei alatt. Martha Graham Együttesének három évig volt tagja és később szólistaként dolgozott újabb három évet Merce Cunningham Együttesében. Az együttesben kezdett el tanítani és új oktatási formákkal kísérletezni. Míg Cunninghamnél táncolt, mikor egy sajnálatos csigolyasérülés miatt elkezdett Alexander órákat venni. Az Alexander munka hatására izületeiben egy számára új szabadságot kezdett felfedezni és rengeteg újszerű lehetőségeket vett észre az egyensúly és a helyes testtartás kialakítására. Ezenkívül tapasztalta izomzatának helyi ellazulását. Ezen felbuzdulva elkezdte azokat az Alexander instrukciókat alkalmazni a hagyományos táncos gyakorlatoknál, amelyek ilyen jó hatással voltak rá. A tanítási tapasztalataiból, majd három évi gondolkodó, analizáló munkából lassan kialakította saját technikáját, és a 60-as években kezdte azt tanítványaival kipróbálni. Hosszú időn keresztül formálta egésszé rendszerét, amelyen még ma is dolgozik és folytatja a technika egyre haladóbb anyagának összeállítását.

A “Skinner Release Technique” használ “image” **- ekkel vezetett talajon végzett gyakorlatokat. Ezek könnyítenek a test feszültségén és egy mélyebb test-tudati állapotba juttatnak el ( “…mikor a fölösleges feszültséget elengedjük testünkben, akkor az az energia, amely ennek a feszültségnek a fenntartásához kellett, most felszabadult és felhasználható lesz”); ekkor hangzanak el azok a speciális versbe formált képek ( a verseket a japán Haiku versforma mintájára írta), amelyek mozgás-felfedező improvizációkba vezetnek. Az anyagnak ezt a részét J. Skinner “image”- akciónak és totális képeknek nevezi.

Példa egy ilyen totális képre: “ A test terei a belső tájkép sötét barlangjaivá válnak—-a fej—lesz a hold, ahogy a hold emelkedik, úgy hull a hold pora a barlangokba”

Az “SRT” tartalmaz még úgynevezett mozgás tanulmányi gyakorlatokat és partner grafikákat

(érintéssel a társ javaslatot tesz a test helyes beállítására). Mindezek együtt szabadítják fel a test belső energiáinak áramlását és megtanítanak egy állandó folyamatban lévő és nem egy lerögzített helyes testtartásra. Az SRT teret enged arra, hogy a test a benne rejlő természetes törvényeknek megfelelően mozduljon. A tánc megtapasztalása nem a mozdulatok érzékelése, hanem az érzékelés mozdulata lesz. Joan Skinner az emberi szervezetet nem a test-tudat kettősségnek vallja, hanem az energiák dinamikus hálózatának.

Amikor a táncos elengedte a feszültségeket, akkor tud erőt felszabadítani. Fokozni tudja mozdulatainak sebességét és intenzitását, könnyedébben, mint azt hitte volna és minden fölösleges előkészület nélkül, tisztán áramlanak a kifinomult és árnyalt mozdulatok.

Az “SRT” egyesíti a technikai fejlődést és a kreatív alkotó folyamatot.

**Lulu E. Sweigard alkalmazta először a képek, illetve a képzelet használatát kinesztetikus tréning során. Ő mondta ki, hogy a mozgá tanulás nem függ az elvégzett mozdulat mennyiségétől. Állította: “a mozgás a gondolatokban rejlik nem az izomműködésben.”

Az előzőekben bemutatott technikák mindegyike valamilyen módon használ érintést. A felfedezés alapját, hogy mi kik vagyunk és ki a másik az érintés és a mozgás megtapasztalása adja. Az érzékelés nem egy passzív folyamat, nem csak a bejövő információk fogadása, a mozgató rendszer pedig nem csak közvetlenül az ingerre válaszol. A tapasztalás maga az érzékelő és a mozgató folyamatok kölcsönhatása. Ezért az érintés olyan, mint egy párbeszéd. Egyre mélyebbre hatol, egyre több kaput nyit meg test belsejében. Az érintő megtanulja irányítani a figyelmét és érezni a változásokat, a befogadó pedig a társ irányított figyelme által a saját testében létrejövő mozdulatokra, folyamatokra, változásokra figyel. Sokáig nem hittem az érintéssel történő munkában, nem tudtam, mit kell csinálnom, mi az, amit érzek, ha egyáltalán érzek valamit. Aztán egyik pillanatról a másikra egy fantasztikus kép tárult elém. Ahogy feküdtem a földön csukott szemmel, láttam a belső tájképet, amit a saját szerveztem alkot. Valami mintha kinyílt volna bennem vagy talán én magam nyíltam meg. Ez a “nyitás” egy aktív, mozgó folyamat.

A kontakt improvizáció talán a legjobb példa erre az aktív nyitó folyamatra. Ezt a táncformát (nem technikát) nevezhetnénk az érintés táncának is. De megemlítem ebben az írásban azért is, mert kialakulására nemcsak a keleti harcművészetek – Aikido, a jóga és a release munka hatottak, hanem a Steve Paxton féle vezette kísérletező csoport elegyítette munkájában a BMC, az Alexander Technika, a T’ai chi chuan gondolatait, szemléletét és gyakorlatait is. A kontakt improvizáció nevet Steve Paxton 1972 -ben adta annak a táncformának, amit gyakoroltak. Mikor kontaktot táncolunk, nem lehet nem nyitottnak lenni, mert a figyelem irányulása mindig változik. Egyik pillanatban a súlyra kell figyelni, aztán a térre, majd az érintkezés változó pontjára, és az arra nehezedő nyomásra. Aztán a figyelem átkerül a saját mozdulatokat, de ezzel együtt a partner mozgására is, majd az esésekre, a támasz adásra és megtámasztásra….Mindig újabb és újabb információkat kell befogadni, új lehetőségeket felfedezni, kinyílni az azonnali történésekre és …táncolni. Te érintesz és téged érintenek, fejjel, lábbal, háttal, a test egész felületével. Te vagy, aki mozdul, de a környezeted is mozdul. A kontaktban a testek érintkezési pontjai folyton vándorolnak és ezen keresztül történik a nagyon érzékeny és kifinomult kommunikáció. „Az érintés fizikális párbeszéddé alakul, amelyben mindkét résztvevő egyenlő, nincs vezető és követő, amely nem annyira demokrácia, mint inkább túlélési technika”, vallja Steve Paxton.

A tánc során mozgást belülről érzékeled, és a mozdulat külső formája csak másodlagos szempont. Az egyik legfontosabb amire a kontakt improvizáció megtanít, hogy tudjunk súllyunkkal bánni (a súlyt átadni és átvenni) és használjuk a gravitációt. Ezért kontakt improvizációval tulajdonképpen minden táncosnak foglalkoznia kellene, hogy a talaj ne ellensége, hanem legjobb társa legyen.

Mikor a mozgástapasztalás beépült a tanulási folyamatba, akkor saját magunk érzékelése és a körülöttünk lévő világ is megváltozik. Nyitottá válunk és kialakul egy más szemlélet, amely befolyásolja az alkotó folyamatot és hatással lesz a tánc esztétikájára. A technika nem cél, hanem eszköz. Használjuk, hogy a test minél teljesebb és finomabb hangszerré váljon.

A táncos akkor lesz technikailag felkészült, ha minden mozdulatában benne van, szinte egybe olvad vele; ha minden rezdülésében a teljes ember jelenik meg; ha engedi, hogy lássák; ha teret ad a nézőnek, hogy megértse a test szellemét. E teljességre törekvő tanulás során válik a táncos képessé, hogy mozgásával a nézőt is “megmozdítsa”.

1. Contact Quarterly, summer/fall 1997: André Bernard- Bevezetés az ideokinézisbe
2. Richard Grossinger: Planet Medicine, 2. Modalities (North Atlantic Books, Berkely, CA)
3. Bonnie Bainbridge Cohen: Sensing, feeling and action, The experiential anatomy of Body-Mind Centering
4. Bridget Iona Davis: Relesaing into process, Joan Skinner and the use of imagery in the teaching of dance
5. Contact Quarterly, fall 1990: Stephanie Skura – Releasing dance, Interjú Joan Skinner-rel
6. Dance Theatre Journal, 1997 London: Surfing with Steve Paxton, E-mail interjú – Ann Nugent